… hangzott el ez a mondat a nagycsoportosok szájából.

Mint minden évben, az első osztályosok idén is nagy örömmel látogattak vissza azokhoz az óvodástársaikhoz, akik jövőre már iskolások lesznek.A hagyományoknak megfelelően a kisgyerekek közösen vettek részt egy különleges németórán. A foglalkozás keretein belül a nagycsoportosok jobban megismerkedhettek a német szavak és dalok világával.A kicsik annyira lelkesen dolgoztak együtt az elsős tanulókkal, mintha már ők is iskolások lennének.

  

 

Horváth-Kökény Kitti, nemzetiségi tanító

Hagyományos őszi ünnepünk a Márton nap. Különleges hangulata van ennek az ünnepnek: egyre hosszabbak az éjszakák, vágyunk a fényre, amit lámpásokkal idézünk meg. Régen ilyenkor pihentek meg a nehéz őszi betakarítási munkálatok után, megkóstolták az új bort és libából készült finomságokat ettek. Ez volta a „kisfarsang” ideje is: aki házasodni készült, a novemberi bálokon szemelte ki jövendőbelijét, hogy aztán farsangkor megtarthassák a lakodalmat. A farsang utáni nagyböjt ugyanis a bűnbánat időszaka volt, olyankor már nem volt helye mulatozásnak.

A honismeret és német órákon minden évben felidézzük Szent Márton legendáját és az ünnepnaphoz kötődő hagyományokat.

Szabó Magdolna, munkaközösség vezető

A futás – többek között - kitartásra, erőbeosztásra és fegyelmezett mozgásra nevel. Minden évben kétszer szervezünk iskolánkban olyan futóversenyt, amelyen nem egymással, hanem Önmagukkal versenyeznek tanulóink. Mindenki egy-egy hónapon keresztül testnevelés órákon, edzéseken készül a megmérettetésre. Ő vállalja a távot, amit le szeretne futni, mi csak segítünk. Ha teljesítette a magával szembeni elvárást, éremmel jutalmazzuk, köszönhetően a Bakonysárkányért Alapítvány támogatásának. A program főszervezője Székely Márton intézményvezető-helyettes.
Idén a 171 tanulónkból 147-en vállalták a futást és 126 tanuló teljesítette az általa vállalt 2 km és 6 km közötti távot. Gratulálunk mindenkinek!

Székely Márton, intézményvezető-helyettes

Nyolcadikosaink Tatabányán jártak a huszadik alkalommal megrendezett pályaválasztási kiállításon. A középiskolák standjainál élő információt szerezhettek a különböző szakmákról, feltehették egyéni kérdéseiket, kipróbálhattak gyakorlati dolgokat. Jó alkalom volt ez a továbbtanulás előtt álló diákok számára a tájékozódásra, személyes tapasztalatok szerzésére.

 

 

A tanulók így fogalmazták meg élményeiket:

„A rendezvényen nagyon sokan voltak, de eljutottam ahhoz az iskolához, amit kiszemeltem. Ott játszhattam egy konzollal.”

Ferenczi Gábor Csongor

„Az egyik informatikai pultnál nagyon sokan voltak, de fél óra várással ki lehetett próbálni a VR-t. Aki ügyes volt, a pultoknál cukrot, pogácsát kapott.”

Dávid Benedek

„Nagyon sokan voltak, de sorba álltunk a Bláthyhoz. Sok iskola volt és érdekes dolgokat lehetett kipróbálni, pl.: újraélesztés, koktélkóstolás.”

Cseszneg Fanni

„A Bárdos László Gimnázium diákjai elmeséltek mindent az iskoláról.”

Pordán Szabina

„Nagyon tetszett a kisbéri gimi standja. Sok minden érdekes dolgot tudtunk meg az iskoláról.”

Hajnal Brigitta Renáta

"A terézvárosi fák alatt
Sok konszolidált év elszaladt
De semmit nem felejtett el az a kisfiú,
Aki akkoriban titkon hittanra járt
Mert anya szerint az sosem árt
Csak apa volt ideges és szomorú."
Így kezdődött a jelenet, melyet 6. osztályosaink egy családi történetre alapozva, korhű kellékekkel és hanganyag felhasználásával adtak elő. A műsor 1956. október 23. eseményeit elevenítette fel. Szroghné Patvaros Zsuzsanna történelem szakos tanárnő bevezetőjében kitért az előzményekre és a következményekre is. Megemlítette azt is, hogy október 23. kettős ünnep. A tanulók felkészülését Prosszerné Benczik Edit és Molnár Gábor pedagógusok is segítették.
Az előadás igazán színvonalas volt, méltó a történelmi események fontosságához.

 

 

Benisné Manner Melinda, igazgató