A MI CSODÁS KARÁCSONYUNK
Igazán szívmelengető érzésben lehetett része annak, aki elfogadta meghívásunkat iskolánk ünnepi, karácsonyi műsorára. Márpedig nagyon sokan elfogadták, hiszen zsúfolásig megtelt a Faluház.
Gyermekeink igen színvonalas, az ünnephez méltó műsorszámokkal teremtettek varázslatos hangulatot.
Hetedik osztályos tanulóink egy különleges műsorszám keretében hozták el a születés történetét. Árnyjáték formájában mutatták be a karácsonyi csoda históriáját. Felkészítők: Benis István és Molnár Gábor pedagógusok.
Iskolánk szinte legfiatalabb korosztálya, a második osztályos kisdiákok első alkalommal vállalkoztak egy igazi színpadi előadásra, egy mesejátékra. Műsorukból az is kiderült, hogyan ünneplik az állatok a karácsonyt a kiserdőben. Felkészítők: Szőke Ágnes és Balog Mária tanítónők.
Énekkarosaink szebbnél szebb dalokon keresztül adtak át csodálatos karácsonyi gondolatokat. A tanulókat felkészítette és zongorán kísért Tamaskovics Anikó tanárnő. Szólót énekeltek: Heller Krisztián, Marencsák Dorina, Hédl Anna, Kiss Brigitta, Varga Liza, Horváth Helga.
A gyermekek és felkészítőik nagyon ügyesek voltak. Szívből gratulálunk!
Köszönjük, hogy ilyen sokan megtiszteltek bennünket jelenlétükkel!
Köszönet minden iskolai dolgozónak a háttérmunkáért!
HAJNALI TŰZGÖMB BAKONYSÁRKÁNY FELETT
A szerdáról csütörtökre virradó éjjel két nagyobb tűzgömb is felvillant hazánk felett. Az első fényes tűzgömb 2 óra 21 perckor tűnt fel az égen, melyet Budapestről is jól lehetett látni. Csütörtökön hajnali 4 óra 33 perckor pedig egy újabb tűzgömb ragyogott fel az égen, ezúttal a Dunántúl északi részén élők lehettek szerencsések, hogy megpillantsák a világűrből érkezett látogatónkat.
EZ UTÓBBIT ISKOLÁNK KAMERÁJA RÖGZÍTETTE!
A tűzgömbök nagy valószínűséggel a Taurida meteorrajhoz tartoztak, bár a napokban már egy-egy Leonida meteor is feltűnhet az égen. Ezekben a napokban tetőzik az Északi és a Déli Tauridák raja egy hét különbséggel, bár a maximumuk nem kiugróan nagy. Jellemzően ezek lassú mozgású meteorok, ezért látványosabbak is. A Tauridák között néha előfordulhatnak nagyon fényes, akár nappali világosságot előidéző tűzgömbök is, melyek élénk zöld színben pompáznak. Forrás: időkép honlapja.
Köszönjük Buda Bálint tanulónknak az észrevételt, aki lelkesen követi az "égi eseményeket"!
EGY MESÉS DÉLUTÁN
Szép számmal jelentkeztek tanulók a Sárkánysulisok Mesemondó Versenyére, melyet Csernik Szende székely mesemondó, lábbábos nyitott meg. Magával ragadó előadásában remekül visszatükröződött hitvallása: „Hiszek a mesékben, hiszek az élő szóban, a kincsben, a mese teremtő erejében. Mert a mese-szó a nép összetartó íze, lelke, a mesemondó ezt közvetíti.”
A résztvevőket Krichó Krisztina tanítónő köszöntötte, majd kiscsoportokban megkezdődött a verseny.
Tanulóink szépen felkészültek, színvonalas előadásokat hallhattunk tőlük. Minden résztvevő emléklapot és „Mátyás koronát” kapott ajándékba. A látványos kerámiák Székely Emese tanítónő vezetésével készültek az alkotópadláson.
Eredmények korcsoportonként:
1-2. osztály
1.helyezett: Kiss Gréta
2.helyezett: Bakai Bogi
3.helyezett: Micskó Vivien
Különdíjas: Rigó Noel Roland
Zsűri: Karkuczka Bernadett, Vinkovits Katalin
3-4. osztály
1.helyezett: Varga Liza
2.helyezett: Buda Szofia
3.helyezett: Kiss Brigitta
Zsűri: Székely Emese, Balog Mária
Felsős korcsoport
1.helyezett: Pekács Melánia
2.helyezett: Letenyei Kata
3.helyezett: Nyári Amanda
Zsűri: Molnár Gábor, Szabó Magdolna
Felkészítő tanárok: Buda-Rácz Éva, Szőke Ágnes, Malcsik Józsefné, Iván Árpád Krisztiánné, Szroghné Patvaros Zsuzsanna, Vecseiné Trosztmér Tímea.
Szervezők: Krichó Krisztina és Malcsik Józsefné
Gratulálunk a versenyzőknek, akik jutalom könyvvel és oklevéllel térhettek haza!
Köszönjük a zsűri, a felkészítő pedagógusok, és a szervezők munkáját!
Köszönjük a szülőknek a sok gyakorlást, lelkesítést és a részvételt!
VIDÁM MÁRTON NAP – FERGETEGES LUDAS KUPA
Kisdiákok felvonulása saját készítésű lámpásokkal
Márton püspök legendája – libás jelenet német nyelven
Német polgári táncok – minitáncház
Harmonikajáték – Frey Péter
Ludas kupa alsós és felsős diákoknak, osztályok „összeméretése”, ahol mindenki győzött és kapott ludas érmet, mert „leg” lett valamiben
Nagyon örültünk, hogy velünk játszottak a szülők is, így még hangulatosabbá, élvezetesebbé tették a programot! Igazán vidám délután volt! Ezért köszönet a remek szurkolótábornak is!
Köszönjük a cukrászremekeket a szülőknek, nagyszülőknek, nyugdíjasoknak! Igazán odatették magukat!
Köszönet a szervező- és felkészítő munkáért Székely Mártonnak, Székely Emesének, Szabó Magdolnának, Molnár Gábornak és Krichó Krisztinának!
Köszönjük az osztályfőnökök és a testnevelést tanítók közreműködését, és a sok háttérmunkát az iskola valamennyi dolgozójának és a szülőknek!
„AHOL A HŐSÖKET NEM FELEJTIK, MINDIG LESZNEK ÚJAK”
Az 56-os forradalomra emlékeztünk. Méltó ünnep volt, megható…
A műsort Szroghné Patvaros Zsuzsanna tanárnő történelmi bevezetője nyitotta meg. Ezt követően a 4. osztályosok nagyszerű előadása ragadta magával a közönséget. Köszönjük nekik a meghitt műsort, az énekkarosoknak a közreműködést!
A negyedik osztályosokat Iván Árpád Krisztiánné, az énekkart S Tamaskovics Anikó készítette fel.
Facebook oldalunk
Időjárás
Elérhetőségek
Keresés
Nemzetiségi rajzpályázat