Nyomtatás

Olvasni lehet magányosan, csendben egyedül, de lehet társaságban, barátokkal, esetleg osztálytársakkal. Vakációs táborunk első napján megismerkedtünk egy szokatlan történettel: mert hát hogy is találkozhatna ugyanazon a színen a királylány, a sárkány és Pityipalkó, a fagylaltkészítő?

Persze ha tanítás lenne, elég is lenne elolvasni a mesét, de vakáció van. Ezért aztán beleéljük magunkat a szerepekbe, izgalmas próbákat állunk ki, végül megmenekülünk a sárkány karmai közül a királylánnyal együtt.

Nevetés, vidám, izgatott kiabálás lengte be az iskola hűvös folyosóit, amíg a 13 táborozó alsós sorra járva a helyszíneket megoldotta az eléjük tornyosuló összes kihívást.

A jókedvhez és izgalomhoz komoly odafigyelés is társult. A jutalom nem maradt el.

IMG_5002 IMG_5040

Székely Emese, tanítónő

A napközis tábor második napján A lovag és a sárkány dalának megtanulása után a lányok csodás tiarákat, a fiúk pedig védelmező pajzsokat készítettek, hogy hercegnőkké és lovagokká váljanak. Tízóraira hamuban sült pogácsát fogyasztottak, majd nekivágtak a nehéz próbáknak. Útjuk során lóháton, kopjával gyűjtötték össze a varázsgyűrűket, majd a végzet szakadéka fölött egyensúlyoztak, átkeltek a veszedelmek mocsarán, végül egy szűk alagúton átkúszva érkeztek meg a sárkány barlangjába. Mindannyian bizonyították bátorságukat, legyőzték a sárkányt, majd a Tündérbirodalom és a Törpék Birodalmának határán összegyűjtötték a sárkány elrejtett kincseit. Kicsit furdalta őket a lelkiismeret a sárkány elpusztítása miatt, ezért gyönyörű sárkánytojásokat készítettek. Majd néhány ügyeskezű lovag és hercegnő lakótornyokat is épített, hogy legyen helye a megszerzett kincseknek, meg a sárkánytalléroknak. Zárásként a hercegnők csodavirágot, a lovagok varázskardot kaptak, és, hogy ne feledjék a nap izgalmait, egy foglalkoztató füzetet is, amiben nyáron gyakorolhatják a megszerzett ismereteket.

tbor2.8 tbor2.4

Szroghné Patvaros Zsuzsanna, Buda-Rácz Éva, tanítónők

 

A tábor harmadik napján is érdekes dolgok vártak a gyerekekre. A délelőtt folyamán előkészültünk a délutáni gofri sütésre. Megbeszéltük, milyen és mennyi alapanyagra van szükség, majd a boltban mindenki 1 hozzávalót megvásárolt.

Kézműves foglalkozás keretén belül változatos ötleteket kaptak a gyerekek, hogy mennyi érdekes dolgot lehet használt műanyag kupakból készíteni. Készültek halak, katicák, nyuszik, békák és egyéb kis állatformák. A kukachoz a kalapács használatát is kipróbálhatták. A délután során párokban, kiscsoportban közös alkotások készültek: a lovas képek mellett farm és 3 dimenziós autó is született.

Sanyi bácsi bevezette a gyerekeket a kézilabda alapjaiba. Játékokat és ügyességi feladatokat ismertek meg a tornaterem hűvösében. A végén pontszerző játékban két csapatban mérték össze tudásukat.

A játék után kellemesen elfáradva kezdtük meg a gofri sütést. A gyerekek kimérték, összekeverték, megsütötték a süteményt. A nap fénypontja mindenkinek az ebéd volt.

Teli hassal és újabb élményekkel gazdagabban búcsúztunk el egymástól.

DSC_0491 FOT7F05

 

Szőke Ágnes, Krichó Krisztina, tanítónők

 

A nyári tábor negyedik napján Magyarország nevezetes épületeivel és építményeivel ismerkedhettek meg a gyerekek. Kisbérre látogattunk.

A busz indulásáig a tanteremben interaktív feladatokon keresztül bemutattuk a legfontosabb nevezetességeket, majd csoportosan puzzle kirakásával és egyénileg a képek felismerésével is bizonyíthatták, hogy mit sajátítottak el. Jutalmul apró cukrot gyűjtögethettek.

A bevezető után kisétáltunk a buszmegállóba és autóbusszal mentünk át Kisbérre.

A Mini Magyarország helyszínén, miután körbejártuk, tovább folytatódott a „verseny” a cukorkákért. A hűtőmágnesek képeiről fel kellett ismerniük, majd megkeresniük az építmény makettjét. Mindenki nagy élvezettel kereste a makettek között a „sajátját”. Jutalmul a mágnest hazavihették emlékbe.

A kirándulás során volt lehetőségük a gyerekeknek lovakat simogatni. A nagy melegben jól esett a fagyizás és a játszótéri hancúrozást is örömmel fogadták.

Fáradtan ugyan, de vidáman és élményekkel gazdagodva térhettek haza tanulóink, akiket szüleik már a buszmegállóban vártak.

20170622_1024351 20170622_1103541

Smid Márta, Malcsikné Józsefné, tanítónők