Ebben a tanévben két hetedikes és egy nyolcadikos diákunk jutott be az Ifjú fizikus verseny megyei döntőjébe. Szeptember óta három fordulón keresztül kellett bizonyítani a tanulóknak, hogy fizika tantárgyból kiemelkedő a tudásuk. Végül a versenyen induló 169 tanulóból a legjobban teljesítő 40 fő jutott be a megyei döntőbe. Iskolánkból Ferenczi Gábor, Tóth Ádám és Takács Dominik vehetett részt a Tatai Eötvös József Gimnáziumban lebonyolított versenyen.

A tanulók nagy elszántsággal készültek heteken át a döntőre. Fizikai teszteket oldottak, kísérleteket végeztek és a fizikatörténeti ismereteiket is mélyítették. A kitartó munka csodálatos eredményeket hozott számukra. Ferenczi Gábor 1. helyezést, Tóth Ádám 2. helyezést, Takács Dominik 3. helyezést ért el. Tóth Ádám külön dicsérteben részesült, mert az elméleti feladatsort hibátlanul oldotta meg. A tanulók oklevelet és egyedi feliratos pólót kaptak jutalmul, továbbá részt vehetnek egy ingyenes tanulmányi kiránduláson.

 

 

Az eredményhirdetés után úgy éreztük, mindenki ránk, a bakonysárkányi különítményre figyel. Ezen nem is csodálkoztunk. Minden diák és tanár álma, hogy ilyen csodálatos eredményeket érjen el. Fiúk, minden elismerésem a tiétek, óriási teljesítmény, amit a versenyen produkáltatok! Nagy-nagy gratuláció nektek! Büszke rátok az egész iskolánk!

A verseny végén még néhány érdekes kísérlet feszültségoldásként, aztán naná, hogy MEKI….

 

A 7. osztályos tanulók felkészítője Benisné Manner Melinda, a 8.osztályos tanulóé Mór Mária.

Benisné Manner Melinda, intézményvezető