A téli szünet előtti utolsó tanítási napon rendhagyó programokkal vártuk a gyermekeket. Nyolc és kilenc óra között a Faluházban karácsonyi ünnepi műsort nézhetett meg minden iskolás.

03 07

A karácsonyi misztériumjáték és a karácsonyi történet megtekinthető itt.

Először az énekkar karácsonyi dalcsokorral köszöntötte az egybegyűlteket. Anikó néni nemcsak felkészítette a kórust, hanem zongorán is kísérte.

A hittanos gyerekek Bogi néni vezetésével egy karácsonyi misztériumjátékot adtak elő. A 17 szereplőből álló csoport színvonalas produkció keretében mutatta be Jézus születésének történetét. A prózai szövegeket hangszeres, zenés számok is színesítették. Varga Eszter furulyán, Molnár Gábor citerán, Stipsitsné Tamaskovics Anikó zongorán játszott karácsonyi dalokat.

A vérteskethelyi diákok kedves karácsonyi történettel lepték meg társaikat. János mester, aki szegény csizmadia volt, kilenc gyermeket nevelt szeretetben. A családi békét és boldogságot, a közös énekléseket még a gazdagságért sem adta cserébe. A diákokat felkészítette és az összekötő szöveget mondta: Szroghné Patvaros Zsuzsanna.

Az ünnepi műsor után az alsósok és a felsősök is karácsonyi vetélkedőn vehettek részt. A pedagógusok változatos, színes feladatokkal várták a gyerekeket. A csapatok lelkesen és szorgalmasan dolgoztak. Az eredményhirdetéskor pedig mindenki apró ajándékot kapott.

A zsűrizést Acsainé Janny Margit és Vinkovits László nyugdíjas pedagógusok vállalták. Köszönjük a segítségüket.