Tisztelettel és szeretettel köszöntöm

iskolánk ünnepélyes tanévnyitójának minden résztvevőjét!

Kedves gyerekek!

Még biztosan mindannyian a nyári élmények hatása alatt álltok, és nem is igen akarjátok elhinni, hogy véget ért a vakáció. De azért van pár jó dolog is ebben a mai napban, mert bizonyára örültök annak, hogy újra láthatjátok az ismerős arcokat, a hiányzó barátokat, osztálytársaitokat. Nagy örömmel és megelégedéssel látom az arcotokon, hogy idén még inkább megfogadtátok: ez év szeptemberétől jobban megy majd az iskola, mint tavaly.

Kedves gyerekek! Most egészen komolyan szeretnék hozzátok szólni! Induljon számotokra ez az új iskolaév két nagyon fontos üzenettel, mégpedig azért, hogy minden reggel mosolyogva, jó szájízzel léphesse át tanár és diák egyaránt ennek az iskolának a küszöbét!

1. Sajnos a tanulás nélküli iskolát még mindig nem találták fel! Éppen ezért kérlek benneteket, engedjétek tanáraitoknak, hogy képességeiteket tovább fejlesszék, hiszen a ti hozzáállásotokon is múlik, hogy munka és fegyelem van-e egy tanórán.

2. Az osztályaitokban és az iskolában kialakult közösségeket ápoljátok, erősítsétek, segítsétek egymást a munkában és ne akadályozzátok!

Kívánom, hogy legyen derűs ez az iskola, de ugyanakkor legyen rend is!

Kedves kicsi elsősök!

Talán ti vártátok a legjobban ezt a mai napot. Szépen megnőttetek! Az óvodai kisszékekben szerintem már el sem férnétek. 
Nagyon örülünk nektek, vártunk már benneteket! A mai naptól sok-sok izgalmas dolog vár rátok: számok, betűk, német és angol nyelvű foglalkozások, ének, tánc, és zeneórák, továbbá színjátszó és agyagozó szakkör és minden nap lesz testnevelés órátok, hogy egészséges fiatalokká váljatok. Szerezzetek sok dicséretet, hogy apukátok és anyukátok veletek együtt örüljenek!

1.osztaly

Tisztelt Szülők!

Az iskolakezdés megváltoztatja a családok életét, különösen ahol először megy a gyermek, „a család szeme fénye” iskolába. Biztosan tele vannak most félelemmel, aggodalommal, de azt hiszem, ez természetes velejárója a mai napnak. Egyre viszont megkérem Önöket: bízzanak bennünk! Mi pedagógusok mindent meg fogunk tenni azért, hogy a ránk bízott féltett kincseik - gyermekeik - ügyes, okos és intelligens fiatalokká váljanak. Bízzanak tanítóinkban, tanárainkban, ugyanakkor szeretném megkérni Önöket, hogy segítsék pedagógusaink munkáját gyermekeik boldogulása érdekében!

A következőkben bemutatom az osztályfőnököket:

1. osztály: Székely Emese

2. osztály: Malcsik Józsefné

3. osztály: Smid Márta

4. osztály: Szroghné Patvaros Zsuzsanna

5. osztály: Rumán Sándor

6. osztály: Mór Mária

7. osztály: Beke Ildikó

8. osztály: Benis István

Az 1-3. osztályos napközit Gyüsziné Rohonczi Anita vezeti, a 2-4. osztályost pedig Molnár Gábor. Németet alsó tagozaton Szabó Magdolna, a felső tagozaton Prosszerné Benczik Edit oktat. Pedagógiai munkánkat György Orsolya segíti.

Tájékoztatásul szeretném elmondani, hogy az új köznevelési törvény ettől a tanévtől lép életbe, de a tanulókat érintő lényeges változások csak jövőre kerülnek bevezetésre.

Ebben az évben az első és az ötödik osztályban lesz mindennap testnevelésóra. Az alsó tagozaton órarendbe épített a táncoktatás. Akik megkedvelik a népi táncot, jelentkezhetnek a zeneiskolai táncoktatásra is, amely tanórán kívül lesz és Gábor bácsi vezeti majd.

Az előző évekhez hasonlóan várjuk a zeneiskolai növendékeket hangszeres oktatásra, még lehetőség van a pótjelentkezésre. És az előző évhez hasonlóan hirdetünk szakköröket, sportköröket és felvételi előkészítő foglalkozásokat. Ezekről a szaktanároknál és az osztályfőnököknél lehet érdeklődni.

Végezetül szeretnék ebben az évben is jó hírt mondani: az alsó tagozatos épületre egy kerámia mesekép került, mely „Az aranyszőrű bárány” című mesét illusztrálja. Gyönyörködjetek majd benne és legyetek büszkék, hogy ilyen szép és hangulatos iskolába jártok!

A képet készítették:

Székely Emese - ötlet, tervezés, kivitelezés

Kaiser Kata - rajzolás, kivitelezés

Beke Ildikó - kivitelezés

Szroghné P. Zsuzsanna - kivitelezés

Szabó Magdolna - kivitelezés

Schmidt Gyöngyi - kivitelezés

Smid Márta - kivitelezés

Prosszerné B Edit - kivitelezés

Malcsik Józsefné - kivitelezés

Molnárné Szőke Ágnes - kivitelezés

Acsainé Janny Margit - kivitelezés

 

Most pedig megköszönöm, hogy évnyitónkat jelenlétükkel megtisztelték településeink polgármesterei és kérem, hogy adják át az elsősöknek az immár hagyományos ajándéktölcséreket.