Az államilag biztosított informatikai normatívából és az intézmény saját költségvetéséből új eszközöket vásároltunk. A beszerzés eredményeképpen minden tanteremben van már interaktív tábla, vagy projektor. Az új projektorokat a második és negyedik osztályosok használhatják, hiszen az ő termükből hiányzott már csak ez a modern oktatási eszköz.

eszkoz1 eszkoz2

A köznevelési törvényben foglaltak szerint megemelkedett a testnevelésórák száma két évfolyamon, majd felmenőrendszerben később a többi évfolyamon is emelkedni fog. A testnevelés foglalkozások hatékonyabbá és élvezetesebbé tétele érdekében új sporteszközöket is vásároltunk. A fejlesztő- és napközis foglalkozásokhoz, a természettudományos kísérletekhez szintén új eszközök állnak rendelkezésre. Rendeltünk még tantermi székeket, hogy a megrongálódott, javíthatatlan darabokat ki tudjuk cserélni. Az új székek ergonómiai szempontból is megfelelők, segítik a tanulókat a helyes testtartás kialakításában.

A tanulási környezet ismét megújult, a tanulók változatos formában sajátíthatják el a tananyagot. Intézményünk működését a Bakonysárkányi Önkormányzat is támogatja, tehát az eszközök vásárlásához is hozzájárult. Köszönet érte!

Benisné Manner Melinda, igazgató