Iskolánk hetedik évfolyamos tanulója, Jámbor Bence az ország különböző megyéit képviselő 22 társával jutott a Teleki Pál Országos Földrajz- Földtan Verseny országos döntőjébe.  Ebben az évben először Tatán szervezték meg a legjobb földrajzos diákok rangadóját.

A megmérettetés szellemileg és fizikálisan is embert próbáló. A 3 napos verseny írásbeli, szóbeli részből, valamint terepgyakorlatból áll. Annak a tanulónak, aki az országos döntőn részt vesz, magabiztosan kell tudni az iskolai tananyagot, tájékozottnak kell lenni a kiegészítő anyagban és a gyakorlatban is fel kell tudni ismerni a tanultakat és azok jellemzőit: földrajzi képződmények, kőzetek, stb. Jól kell tudni jegyzetelni, mert a frissen hallott terepi ismereteket vissza is kell adni. Határozott fellépéssel, jó kommunikációs készséggel kell rendelkezni, hogy képes legyen átfogó földrajzi, környezetvédelmi problémákról feleletet adni, véleményt nyilvánítani. Ha hozzáteszem, hogy a felelet egy bizottság előtt zajlik és tételhúzással kezdődik, akkor azt is hihetnénk, hogy egy felsőoktatási intézmény komplex vizsgájáról van szó. Nem, ez „még csak” a hetedikes diákok országos döntője.

Talán sikerült egy kis ízelítőt adni arról, micsoda nagy eredményt jelent jól teljesíteni egy e fajta versenyen. Bence a döntőben az ország ötödik legjobb földrajzosának bizonyult. Ezen kívül megnyerte Tata város különdíját is.

A részletes eredménylista a friss hírekben olvasható!

0715

Nagyon büszkék vagyunk rá és szívből gratulálunk!

Benis István, földrajz-környezettan szakos tanár