Az idei tanévben az első és a harmadik osztály lakóhelyünk szűkebb környezetével ismerkedett meg, ezért Kisbér és Ászár nevezetességeit kerestük fel.

Ászáron a Mini Skanzen és a Tájház eddig ismeretlen élményt jelentett a gyerekek számára. Különösen nagy hatással volt rájuk, hogy Anita néni elmesélte az épületek elkészítésének folyamatát.

01 2

Ellátogattunk a kisbéri Kiskastélyba, ahol sok érdekes dolgot hallottunk Kisbér történetéről. Következő úticélunk a Mini Magyarország volt. A harmadikos gyerekek élvezték, hogy a tanult híres magyar épületek kicsinyített mását élőben is láthatták.

Délben a Pizza Paradiso nagylelkű felajánlásának (party pizzák és üdítők) örülhettek a gyerekek. Külön köszönet Rábai Zsolt közreműködésének.

3 6

5 4

A napot vidám játszótéri hancúrozással és fagyizással zártuk.

A második kirándulásunkat egy első osztályos tanuló édesanyja, Gyügyei Beáta közreműködésével szerveztük meg a Császáron működő Akóts Pékségbe. Itt folyamatában láthatták a gyerekek a boltjainkban is vásárolható kenyerek, péksütemények előállításának módját. Ezúton mondunk köszönetet Akóts József tulajdonosnak, hogy számunkra biztosította ezt a felejthetetlen élményt és a vendéglátást. Ezt a napot is fagyizás és önfeledt játék zárta a vérteskethelyi Várhelyi-tó partján.

7 8

10

 

Harmadik kirándulásunk az egy rövid délelőtti program volt, az első osztályosok meglátogatták a bakonysárkányi lovas tanyát.

Mindhárom nap nagyon jól sikerült, a gyerekek sok élménnyel gazdagodtak.

 

Smid Márta, Gyüsziné Rohonczi Anita, Malcsik Józsefné

alsós tanítók