Kedves Gyerekek!

Szeretettel köszöntelek benneteket. A vakációnak vége, ezen ne is bánkódjatok sokat, hiszen a nyári szünet attól olyan jó, hogy süt a nap, lehet strandolni, kirándulni.  Mostanában már inkább hűvös van és esik az eső. Nincs is annál jobb, mint ülni a szépen kidíszített tanteremben és új ismereteket szerezni. A szünetekben pedig jókat mesélni az élményekről.:)

Nálunk ma kitüntetett szerepet kapnak azok a gyermekek, akik első tanévnyitójukon és első tanítási napjukon vesznek részt. Hamarosan közelebbről is megismerkedhetünk velük, hiszen készültek is egy kis műsorral.

Kedves Elsősök! Én már tudom, hogy nagyon jól fogjátok érezni itt magatokat, tanítóitok sok szép programot terveztek számotokra.

Most pedig örömmel fogadjuk műsorotokat.

IMG_9924

Kedves Szülők!

Minden tanév újabb és újabb feladatokat jelent. És nemcsak a gyermekek, de a szülők és pedagógusok számára is. Szükség lesz a figyelmükre, a türelmükre, a példamutatásukra. Közös munkánk során a partneri együttműködést tartom a legfontosabbnak. Ez adhat a gyermekeinknek olyan hátteret, alapot, amely a legoptimálisabb fejlődésüket biztosítja, a tehetségüket felszínre hozza, személyiségüket harmonikussá teszi.

Tisztelt Pedagógusok! Kedves Kollégák!

A tanévkezdéskor nemcsak a diákok tesznek fogadalmat az eredményesebb tanulásra vagy a szülők a nagyobb odafigyelésre, hanem mi is: még jobb eredményeket, sikeresebb programokat szeretnénk. Az elmúlt héten meggyőztetek arról, ennek érdekében mindent megtesztek. Így a szokásosnál is több program, esemény várja tanulóinkat ebben az évben. Az új kerettanterv bevezetése újabb osztályokat érint, ez magasabb óraszámokat és több feladatot is jelent tanárnak és diáknak egyaránt.

Nézzük a konkrétumokat!

Iskolánkba új német tanár érkezett, Gál Zsófia, akit szeretettel köszöntünk. Az ő jelenléte lehetőséget biztosít arra, hogy a legnagyobb létszámú osztályunkban csoportbontásban tanítsuk a németet.

Az első osztályosok osztályfőnöke Tündi néni, a negyedikeseké Zsuzsa néni, az ötödikeseké Gábor bácsi, a többi osztályfőnök változatlan.

Ebben az évben folytatódik az iskolagyümölcs program és minden gyermek kap iskolatejet is.

A szakkörökre osztályfőnökeiteknél, szaktanáraitoknál jelentkezhettek. Új lehetőség az idei tanévben a 6. és 8. osztályban a kompetenciafejlesztő foglalkozás.

Számtalan tanórán kívüli program vár rátok. A táncos lábú 6. osztályosok hamarosan két napos csehországi kiránduláson vehetnek részt. Lesznek egyéb tanulmányi kirándulások, parlamenti látogatás, színházi programok és az egész tanévben Fekete István írói és természetszerető munkájához kapcsolódnak választható tevékenységeink, a témahét és a projekthetek is. Legyetek aktívak, minél több programon vegyetek részt!

Végül szeretnék köszönetet mondani a Bakonysárkányi Önkormányzatnak, amiért jelentős anyagi áldozatot vállalt és felújíttatta az iskolai sportpályát. Használjátok minél többet! Köszönjük az önkormányzatnak a felsős folyosó festését is, Anita néninek pedig a Fekete István-os képet. Mindennek köszönthetően megint szebb környezetben tölthetitek a mindennapokat.

WP_20140829_003

Az új tanévre mindenkinek sok sikert kívánok!

Benisné Manner Melinda, intézményvezető

Az ünnepség végén településeink vezetői, Ősz Ferenc és Tóth János polgármester, valamint Reményi Imre alpolgármester nemzetiségi hagyományaink szerint ajándéktölcsérrel köszöntötték az első osztályos tanulókat.

IMG_9936 IMG_9940

IMG_9946