Iskolánk pedagógusa, Benis István november 14-én Öveges József-díjat vehetett át a Komárom-Esztergom Megyei Közoktatásért Közalapítványtól. Az elismerést minden évben 3 tanár kapja, a megyében végzett kiemelkedő pedagógiai munkáért.

A díjat Kálmán Attila kuratóriumi elnök, korábbi oktatási államtitkár adta át. Az ünnepségen az alábbi mondatok hangzottak el.

03

Benis István pedagógiai életpályáját 26 éve kezdte az Ácsteszéri Táncsics Mihály Általános Iskolában. 20 éve a Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola pedagógusa. Földrajzot, természetismeretet, és technikát tanít, informatikai ismereteit szakköri formában adja át a tanulóknak.

Földrajztanárként mindig kiemelt hangsúlyt helyezett a tehetséggondozásra, a versenyeztetésre. Mindezt kiváló eredménnyel tette. A Teleki Pál Földrajz és a Kaán Károly Természetismereti Versenyek országos döntőjére 14 diákot juttatott el Komárom-Esztergom megye képviseletében. Az országos döntőkön is jól szerepeltek diákjai. Ötödik, hatodik és második helyezést is értek el.

Fenti versenyek megyei döntőjén összesen 36 dobogós helyre juttatott diákokat. Ez annál is inkább figyelemre méltó, hogy egy 140 fős kisiskolából kerültek ki a versenyzők, akiknek 30%-a hátrányos helyzetű volt.

Pályája során mindvégig törekedett a szakmai, módszertani megújulásra, ennek érdekében négy diplomát is szerzett. Nemcsak iskolájában vesz részt az innovációs munkában, számos más intézménnyel, szakmai szervezettel működik együtt az oktatás megújítása érdekében. A közelmúltban a Pannon Egyetem oktatóival vett részt a kerettantervek elemzésében, módosítási javaslatok megfogalmazásában.

Tantestületének elismert tagja. Tanítványai hálásak a sok tanórán kívüli programért, melyeket fáradhatatlanul szervez a természet megszerettetése és a közösség összekovácsolása érdekében.

Gratulálunk a díjhoz!