Óriási eredmény, hogy iskolánkból két tanuló is részt vehetett a XXXIV. Kárpát-medencei Teleki Pál Földrajz-földtan Verseny 3 napos döntőjén, Egerben. Bozori Levente az I. témacsoportban, Pekács Melánia pedig a II. témacsoportban képviselte Komárom-Esztergom vármegyét. Mindketten remekül helyt álltak, nagyon szép pontszámmal a középmezőnyben végeztek.
A versenyen 24-24 tanuló vett részt témacsoportonként. A diákoknak igen komplex módon kellett bizonyítaniuk földrajztudásukat. A verseny első napján, a megnyitó után egy írásbeli fordulón vettek részt az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem előadójában. A második napon egy több állomásos, buszos-gyalogos terepgyakorlatra mentek. Itt mindazt meg kellett jegyezni, amit az előadók a terep morfológiájáról, geológiájáról az adott helyszínen elmondtak. Bélapátfalván a korábban elhangzottakból tesztet írtak. A verseny harmadik fordulója egy szóbeli megmérettetés volt, a tanulók tételt húztak és az adott témából feleltek egy 4 tagú zsűri előtt. A szóbeli részhez kőzetfelismerés és kőzetjellemzés is tartozott.
A június 5-től 7-ig tartó verseny záró eseménye a Líceumban megtartott ünnepélyes eredményhirdetés volt. Tanulóinkat megdicsérték, nagyon büszkék vagyunk rájuk.
A résztvevők számos új ismerettel is gazdagodtak a versenyen. A terepgyakorlaton lehetőségük volt bepillantani a Bükk-hegység bonyolult kőzettani felépítésébe. Az alábbi helyszíneken jártak:
Nagyvisnyó - védett geológiai feltárás
Szarvaskő - várrom, párnalávák
élapátfalva - Bél-kő, Ciszterci Apátság Temploma
Az országos döntő nagy kihívás a résztvevőknek, tanulóknak és felkészítőknek egyaránt. Ezért fontos, hogy legyen benne valami feszültségoldó tevékenység is. Erre nagyon jó volt a csodálatos helyszín, Eger város nevezetességeinek megtekintése.
Egy ilyen komplex országos versenyre felkészülni és felkészíteni nagyon sok munkával jár. Legfőképpen azok tudják ezt átérezni, akik már részt vettek hasonlóban.
Szívből gratulálunk versenyzőinknek, Bozori Leventének, és Pekács Melániának, valamint felkészítőjüknek, Benis István tanár úrnak!Köszönjük, hogy intézményünk jó hírét ilyen messzire elvitték! Köszönet a szülői támogatásért is!












