Szép időben, jó hangulatban indult a 7. osztály június 5-én kirándulni. Úticélunk első állomása Agárd volt. Érkezésünkkor Gizi néni – a házigazda – kíséretében hajóra szálltunk, és a kikötőből indultunk a Szúnyog-szigetre. Útközben egy kiselőadás keretében megismerkedhettünk a Velencei-tó sokszínű növény és állatvilágával.


A hajóról leszállva gyalogosan, kellemes környezetben folytatódott útunk a Pákozdi Katonai Emlékparkba.


A parkhoz érve a rekkenő hőségben szívesen megpihentünk az emlékmű árnyékában. Itt 3 fős csoportokat alkottunk, és Gizi néni útbaigazítása után következett egy 15 kérdésből álló kvízjáték.


Minden csoport nevet választott magának, majd a kapott térkép segítségével nekilátott a feladatok megoldásához. Előfordult, hogy egy-egy csapat eltévedt, de egy kis kitérő után folytatták útjukat.


Végül mindenki becsületesen végigjárta az állomásokat, és a hőség ellenére kitartóan dolgozott, mert az 1. hely volt a tét.




A kvízjáték után újabb gyalogtúra következett az arborétumba. Egyesek kipróbálták, milyen is lehet gázmaszkkal túrázni, de a meleg miatt sokáig nem bírták.


Séta közben bekukkantottunk az arborétum felújított tájházába is.


Aztán átadtuk magunkat a szabadtéri játékoknak. Mindenre felültünk, mindent kipróbáltunk.


Ekkor már nagyon megéheztünk, és neki is láttunk a szalonnasütésnek, majd jóízüen elfogyasztottuk az ebédet.


Ebéd után mindenki izgatottan várta a csúzlizást. A piros és kék színű csapat több ütközetet vívott egymással. Hogy ki győzött? Természetesen a jókedvű játék öröme, nyugtázták a játék befejeztével a csapatok.


Aztán következett a gyaloglás és hajózás vissza Agárdra. A hajón Gizi néni kihirdette a kvízjáték végeredményét és átnyújtotta az emléklapot.


Visszaútunk során ismét megéheztünk, és bár először csak fagyizásról volt szó, végül mégis nagy lakomát csaptunk a gyorsétteremben. A képek önmagukért beszélnek.


Fáradtan, de élményekben gazdagon érkeztünk haza estére.
Mór Mária, osztályfőnök











