Sok szép emlékem fűződik osztályomhoz és ezek közül is kiemelkedő helyen szerepelnek az együtt töltött kirándulások napjai. Hatodik osztályban egy csodálatos hetet töltöttünk el Ausztriában Graz környékén. Hetedik tanév elején a Balaton-felvidék nevezetességeivel ismerkedtünk, néhány tanulóval szép közös emlékeket őrzünk Svájcról is. Hetedik osztály tanév végén mindenki kitartóan kerékpározott a Velencei tó körül és élvezettel sárkányhajózott a vízen.
Az idei tanévben utolsó kirándulásunkat két naposra terveztük, színes programokat válogattunk össze, ami nemcsak élvezetes, de hasznos is számunkra.
Az első napon reggel autóbuszra szálltunk és Fertőrákosra utaztunk. A településen bérelt kerékpárokra szálltunk és a hajóállomásra kerekeztünk. A Drescher hajózási vállalat sétajáratára szálltunk és a Fertő tavon áthajóztunk Ausztriába. Útközben részletes információt kaptunk a tó keletkezéséről, a fontosabb jellemzőiről, a régi határátkelések módjáról. Elhaladtunk Európa legnagyobb vízi színháza mellett, ahol főleg operett előadásokat szoktak tartani. Mörbischben leszálltunk a hajóról és kerékpárjainkon tekertünk tovább. A Fertő tó körül Ausztriában jó minőségű, biztonságos kerékpárutakon haladtunk. Időnként megálltunk egy-egy kulturált pihenőhelyen, ahol természetesen tájékoztató táblák is segítettek bennünket ismereteink gyarapításában.
Kerékpárutunk fontos állomása Rust volt. E csodálatos kisvárost a „gólyák és a nemes borok városának” is szokták emlegetni. Gólyát szinte minden ház tetején láttunk az óvárosban, a borok minőségéről azonban nem győződtünk meg. Szépen gondozott polgárházak, reneszánsz és barokk árkádok fogadtak bennünket. A főtéren kellemes muzsikát szolgáltattak, ragyogott a nap, citromfák alatt árnyékos padok kínálták magukat. Mi leültünk, jól esett a pihenés. Gyönyörködtettük szemünket és lelkünket. Az egyik gyermek azt mondta: „még sosem jártam Rómában, de ahogy a filmekből elképzelem, ez olyan, mintha ott lennék”. Nemcsak a mi véleményünk szerint szép a város, hanem 2001 óta az UNESCO is a világörökségek között tartja számon.
Kerékpárjainkon visszakanyarodtunk Magyarország irányába. Miután végigtekertünk a burgenlandi szőlőtáblákon, egy rövid erdős részen először kemény emelkedőn haladva, majd kellemes lejtőn gurulva elérkeztünk a Páneurópai piknik emlékhelyre. A parkot nagyon szépen gondozzák. Közepén Melocco Miklós Áttörés című emlékszobra áll, körben információs táblák sok-sok képpel. A bejáratnál emlékharang, a park másik végén egykori őrtorony áll. Még a vasfüggönyből is megmaradt néhány méter. Különös emlékeket ébreszt bennem a látvány mindannyiszor, amikor ott járok. Szerencsére a gyermekek már csak történelemként tartják számon ezt az eseményt.
Sopronkőhida felé haladtunk tovább, majd a településen átkerekezve kiindulási állomásunkra érkeztünk vissza. Gábor bácsi, a sofőrünk már várt bennünket és a bicókat autóbuszra cseréltük.
Sopronba utaztunk tovább, ahol természetesen a bob pályát is felkerestük. Volt aki félve próbálta ki a „járgányokat”, mások a „kredit” elfogyasztásáig meg sem álltak. Egyesek versenyeztek a gyorsaságban, mások magyarázták lassúságukat. A lényeg, hogy mindenki jól érezte magát.
Elfoglaltuk a szállást és megvacsoráztunk. A zöldségleves után sült csirkecombot kaptunk rizibizivel és salátával. Bőséges volt és szerintem nagyon finom. Persze az ízlésem nem egyezik minden tanulóéval.
Ezután nyakunkba vettük a várost. Sopron belvárosába gyalogoltunk, hogy megnézzük a nevezetességeket. Természetesen felkerestük a Tűztornyot, és az új - decemberben megnyitott - Római kori városfalat bemutató kiállítást. Láttuk a Kecske-templomot, a Szentháromság szobrot, a Storno-házat és a Patika múzeumot. Sétáltunk a város szépen ívelt, szűk utcáiban, majd fagyizás után szállásunkra gyalogoltunk vissza.
Több-kevesebb éjszakai pihenés után néhány fiúval megvásároltuk a reggelire valót, a lányok pedig elkészítették belőle a szendvicseket és megreggeliztünk.
A második napot egy frissítő túrával kezdtük. Felgyalogoltunk a Károly-kilátóba, a Soproni-hegység legnépszerűbb kirándulóhelyére. A Lőverek kristálytiszta levegőjét magunkba szívtuk és gyönyörködtünk a csodálatos panorámában. Két kiállítást is megtekintettünk a toronyban, ami természetismereteinket gyarapította. Ezután egy különleges kis településre, Brennbergbányára utaztunk. A Bányászati Emlékmúzeum segített elképzelni, hogy milyen volt Magyarország első szénbányája és a bányászok élete. A településtől néhány száz méterre van az osztrák határ és ez a sajátos földrajzi fekvés is hozzájárult ahhoz a sok történethez, melyet idegenvezetőnktől hallottunk.
A következő megállónk Nagycenk volt, ahol a Széchenyi Mauzóleumban tettünk látogatást. Egy rövid szendvicsebéd után ismét Ausztria felé vettük az irányt. Oberpullendorfba utaztunk drezinázni. Az egyedülálló drezina túra különlegessége az a 23 km-es vasúti útvonal, mely emelkedőkben és hidakban is bővelkedik. A drezina egy vasúti hajtány, melynek tekerése közben átélhető, hogy milyen is valójában a sínen közlekedni, ívekben bedőlni, hosszú egyeneseken felgyorsulni, emelkedőkön felkapatni, váltókon áthaladni. A vonalat számtalan helyen szegélyezi földút, egy esetben pedig egy főút. A kisebb átjáróknál a pályán haladóknak állítanak akadályt a sárga sorompók, melyek kézi erővel működtethetők. A forgalmas kereszteződésben a személyautókat mi magunk állíthatjuk meg egy automatizált fénysorompóval.
Ja, és mielőtt bárki megbotránkozik, fontos megemlíteni, hogy a pályán már vonatok nem közlekednek, a vasútállomásokat éttermekké, fagyizókká, kiállítóhelyekké, udvarukat pihenőhelyekké és játszóterekké alakították át, ahol a drezinákkal meg lehet állni és igénybe lehet venni a szolgáltatásokat. Túránk Horitschon-nál ért véget, ahol várt ránk a buszunk. Beszálltunk és hazáig meg sem álltunk.
Jól elfáradtunk és jót kirándultunk, mi nyolcadikosok együtt utoljára…
Benis István, osztályfőnök
