“A gyermek a legtökéletesebb teremtmény, mert egyedül ő tudja megalkotni saját egyéniségét. A gyermek lelke lágy viaszhoz vagy fehér papírhoz hasonló, ahová magának a gyermeknek kell belevésni a képzeteket.”
Maria Montessori gyönyörű soraival köszöntöm iskolánk valamennyi tökéletes teremtményét a gyerekeket, szüleiket, és vendégeinket. Külön köszöntöm beiskolázási körzetünk polgármestereit!
Ezen a szép napsütéses utolsó nyári napon hagyjuk magunk mögött a nyaralást, a strandolást, a hűsítő fagyizást, a kalandokkal teli táborokat és kirándulásokat. Egyben megkezdjük az új tanévet, mely mindösszesen 180 tanítási napból fog állni. És persze lesznek közte szünetek, hosszú hétvégék is.
Az előttünk álló 180 nap tervezetét megvitattuk és bizton állíthatom, hogy a nevelőtestület által összeállított éves munkaterv tele lesz érdekes programokkal, változatos délutáni foglalkozásokkal. A középpontban természetesen a tanulás áll majd, de ehhez is sok segítséget nyújtunk. Külön figyelmet fordítunk a tehetségesek fejlesztésére és a lassabban haladók felzárkóztatására. Ehhez ebben az évben eggyel több napközis csoport és a magasabb létszámú osztályokban több tantárgyi csoportbontás is garanciát biztosít. Segítik az eredményes munkát a sikeres pályázatok is.
Mindezek mellett a legfontosabb számunkra, hogy diákjaink nap mint nap, szeretettel jöjjenek iskolánkba, és a tanulásra motiváltak legyenek. Ehhez nagy szükségünk van a szülőkre.
Külön köszöntöm iskolánk legkisebb diákjait, akik most lépték át először intézményünk kapuit iskolásként, és tele izgalommal és büszkeséggel ülnek most előttem. Ez az ünnepség kiemelten is a tiétek, s az elkövetkezendő napokban, hetekben fokozottan figyelünk majd rátok, segítünk benneteket, hogy bátrak és magabiztosak legyetek. Kérem a felsőbb évfolyamosokat is, hogy vigyázzatok rájuk.
Kedves kis elsősök! Életen át tartó tanulásra buzdítalak benneteket! Biztos vagyok benne, hogy tanító nénitek segítségével könnyedén tanuljátok meg a betűket, játékosan fedezitek fel a számokat és megannyi örömteli percet fogtok átélni itt a bakonysárkányi iskolában. A két kezeteket egyszerre ketten fogják majd. Egyik oldalon Tündi néni, az osztályfőnökötök, a másik oldalon Ági néni.
Tudom, hogy már készültetek is velük az évnyitóra, most szeretnénk is meghallgatni benneteket.
Az alsó tagozaton minden évfolyamot két tanító néni segít majd. Másodikban Márti néni mellett Kriszti néni, a harmadikban Emese néni mellett Kitti néni. A negyedikesek osztályfőnöke Zsuzsa néni lesz és Évi néni tanítja még a gyerekeket.
A felsőben egy új osztályfőnök lesz, az ötödikeseknek Benis tanár úr. A hatodikosokat tovább viszi Magdi néni, a hetedikeseket Marika néni, a nyolcadikosokat pedig Gábor bácsi.
Iskolánkban nem volt személyi változás a nyáron, tehát a gyerekeket tanítja még Edit néni, Sanyi bácsi, Obertol Éva néni, Marci bácsi és jómagam. Az éneket továbbra is Anikó néni, a kémiát Márti néni, a rajzot Marika néni tartja, a rehabilitációs foglalkozásokat pedig Hajni néni vezeti.
Nagy szükség lesz a pedagógusok eme lelkes csapatára, hiszen ebben az évben rekordszámú tanulóval, 171 fővel indítjuk az évet. A számított statisztikai létszámunk 183. Közel 120 tanuló veszi igénybe a napközis ellátást. Itt szeretném elmondani, hogy azok a napközisek, akik többféle délutáni elfoglaltságon vesznek részt, szükséges, hogy otthon pótolják a kieső tanulási időt. Ha a gyerek nincs ott a napközis foglalkozáson, egész egyszerűen nem tudja az iskolában elkészíteni a leckéjét. Ezt kérem, hogy mindenki vegye tekintetbe, és szükség esetén segítsék a gyermek otthoni felkészülését.
Ezen a nyáron a tankerület, az önkormányzat és a szülői munkaközösség jóvoltából az alsós udvar térkövezése megvalósult és kisebb felújítási munkákat is végeztünk az épületek külső vakolatán. Köszönjük a támogatást!
„Tanulás az, ha rájövünk arra, amit már tudunk.
Cselekvés az, ha megmutatjuk, hogy tudjuk.
Tanítás az, ha másokat emlékeztetünk arra, hogy ők is éppolyan jól tudják.
Mindannyian tanulunk, cselekszünk és tanítunk.”
Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves diákunknak, családtagjaiknak, és kedves kollégáimnak sok erőt, egészséget, türelmet, és kitartást az új tanévhez!
És hogy könnyebben belecsöppenjetek az iskolai légkörbe, most a felső tagozatosok egy kis csoportja a Légy jó mindhalálig című darabból mutat be egy részletet, felkészítőjük Prosszerné Benczik Edit tanárnő volt.
Első osztályosainkat a Bakonysárkányi Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatásából „schulbeginn” ajándéktölcsérrel köszöntöttük.