Iskolánk 5. és 6. osztályos tanulói látogatást tettek a Győri Mobilis-ben. A MOBILITY című program keretében két órás informatikával és az információs társadalommal kapcsolatos foglalkozáson az élményszerűségre és a játékosságra helyezték a hangsúlyt a moderátorok. A demonstrációs térben lévő valamennyi eszközt kézbe lehetett fogni és ki lehetett próbálni. Az alkotóműhelyben kerettörténetbe ágyazott valós problémákat oldhattak meg a diákok.
Először egy méretes, emberformájú robot mondta el tanulóinknak a betartandó szabályokat. Ezt követően kiscsoportos foglalkozásokon vettünk részt: okosház működése, ismerkedés egy robotkutyával, virtuális valóság keretében a tenger alá merülhettünk, számos lehetőség adódott játék robotok irányítására is.
A gyerekek rendkívül élvezték a programokat, mindenki mindent ki akart próbálni.
A foglalkozásokra különjáratú busszal utaztak tanulóink és zárásképpen a Széchenyi Egyetemen egy két fogásos, 8 féle menüből választható ebédet is elfogyasztottak.
A részvétel ingyenes volt, egy pályázat keretében valósíthattuk meg. Hetedik évfolyamosaink október 9-én vehetnek részt ugyanezen a programon.
Szroghné Patvaros Zsuzsa és Benis István osztályfőnökök