Az 1848/49 évi Forradalom és Szabadságharc Emléknapja alkalmából tartottunk ünnepi műsort a Faluházban. Kezdésre zsúfolásig megtelt a művelődési ház. A vendégeket Szabó Magdolna tanárnő köszöntötte, majd Ősz Ferenc polgármester folytatta a résztvevők üdvözlését. Iskolánk negyedik osztályos tanulói igazán méltó műsorral emlékeztek 1848 hőseire. Az előadás magával ragadta a közönséget is, akik nagy tapssal köszönték meg a színvonalas produkciót. A tanulókat Székely Emese tanítónő készítette fel, munkáját Kökény Kitti segítette.
Ezt követte a XXV. Bakonyi Népművészeti Fesztivál. Ebben az évben a nyitórendezvénynek adott helyszínt településük. Pintér Lajos, bakonyszombathelyi polgármester megnyitója után a Bakonycsernyei Szlovák Hagyományőrző Együttes, majd a Bajóti Jázmin Népviseletes Asszonykórus műsorát láthatta a közönség.
A program fáklyás felvonulással ért véget.