A magyar mesevilág páratlan az egész világon. Gazdagsága, sokfélesége egészen egyedülálló. Mindennapi pedagógiai munkánk során, és rendhagyó akcióinkkal arra biztatjuk a gyerekeket, hogy minél több mesét olvassanak.

A Magyar Népmese Napját szeptember 30-án ünnepeljük. Ennek kapcsán szerveztünk egy igazán izgalmas programsorozatot alsós diákjainknak.

Első osztályosaink Judit néni felkészítésével mesejeleneteket adtak elő. A látott jelenet alapján a felsőbb éves társaiknak ki kellett találni milyen meséből van a részlet.

A második osztályos diákok Évi nénivel meseillusztrációkat készítettek legóból, amit a közönség számára ki is állítottak. Anita nénivel a meseszámok birodalmába is eljutottak a gyerekek.

A harmadik osztályosok Ági nénivel és Marika nénivel „A három kismalac és a farkas” című mesét képregény formájában dolgozták fel, majd bemutatták társaiknak. A vetítéssel begybekötött mesebemutatót követően egy tanulságos, játékos dal formájában is szemléltették a mese lényegét, amit végül mindenki megtanult.

A programot, melyet a kicsik nagyon élveztek, Iván Árpád Krisztiánné szervezte, a mese felismerésben legjobb eredményt elért tanulókat díjazta is.

Íme az eredmények:

2.osztály

I. Bierbauer Regő

II. Árvai Jázmin, Horváth Zsombor, Iván Árpád

III. Hajler Dorka, Krecs Zoltán, Krekó Hanna, Rigó Noel, Vasi Lora

3. osztály

I.Töltősi Lilla

II.Sajkás Botond

III. Bakai Boglárka, Fekete Léna, Horváth Mihály, Jáki Léna, Nagy Hedvig, Selmeczi Blanka

4. osztály

I.Buda Szofia, Vaderna Nóra

II.Bierbauer Botond, Bozori Vivien, Karikó Ákos, Nagy-Germán Zoé, Petőcz Izabella

III. Fekete Lara, Gróber Antal, Hlavács Luca, Kovács Bence, Zsirai Nóra

Gratulálunk a díjazottaknak!