Mór Mária tan árnő vezetésével 28 végzős diákunk ballagott ma el.
A hetedik osztályosok nevében Molnár Dorka verssel, Buda Bálint és Láng Jázmin búcsúztatóval köszönt el a ballagóktól.
A nyolcadik osztályosok képviseletében Altziebler Lara verset modott, Benczik Hanna és Heller Tamara búcsúzó szöveget intézett tanáraikhoz, iskolatársaikhoz. Az ünnepet Egri Bence, Major Melissza és Tóth Kata gyönyörű dalokkal tették meghittebbé.
Benisné Manner Melinda, igazgatónő William Kamkwamba valós történetén keresztül hívta fel a végzősök figyelmét a tanulás, az önfejlesztés fontosságára. Elmondta, ez kell ahhoz, hogy elérjék az álmaikat, hogy segíthessenek szüleiknek, családjuknak és a közösségnek. Azt kérte a ballagóktól, éljenek ezután is úgy, hogy szüleik büszkék lehessenek rájuk.
A diákok egy szál virággal köszönték meg apukájuknak és anyukájuknak a féltő szeretetet, a fáradozást.
A végzősök közül négy tanuló került fel a dicsőségfára: Egri Bence, Hajnal Péter, Varga Tamara és Varga Ádám.
Többen könyvjutalomban részesültek tanulmányi és közösségi munkájukért.
Varga Ádám a Komárom-Esztergom Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány „Ismét díjazzuk a tudást!” pályázatának köszönhetően egy Neuzer kerékpárt kapott kimagasló versenyeredményeiért.
Székely Márton, intézményvezető-helyettes Pedagógus Szolgálati Emlékéremben részesült kiváló nevelő-oktató munkájáért.
Buda Bálint, 7. osztályos tanulónk, a diákok közül elsőként vehetett át Fekete István érmet kitűnő tanulmányi eredményéért és három különböző tantárgyból elért kimagasló versenyeredményéért.
Minden évfolyamon a kitűnő és a jeles tanulók oklevélben és könyvjutalomban részesültek.
Gratulálunk!