Legalábbis ami az alkotópadláson - az NTP-INNOV-22-0055 pályázat keretében - készült és kiállított munkákat illeti.
A foglalkozások három különböző tematikához kapcsolódóan 30-30 órában valósultak meg. Székely Emese a kerámia alkotások elkészítését irányította, Benis István a famegmunkálást vezette, Prokop Alexandra pedig a tűzzománc tárgyak létrehozását segítette.
A kiállítás megnyitóján Benisné Manner Melinda igazgatónő köszöntötte a megjelenteket, Iván Judit zongorajátékával, az alsósok alkalmi kórusa pedig egy dallal kedveskedett a vendégeknek.
A résztvevők közösen fogyasztották el a „tehetség tortáit”.
Nagyon szép alkotások születtek, büszkék vagyunk rátok!
Köszönet a projekt megvalósításában és a tehetséges diákok támogatásában közreműködő pedagógusoknak!