Munkatervünkbe épített program, hogy március hónapban betekintési lehetőséget biztosítunk a szülőknek az iskola belső életébe. Lehetőségük van megfigyelni, hogyan kapcsolódik be gyermekük a tanórai munkába. Láthatják a pedagógusok által alkalmazott módszereket is. Ez egyben segítség számukra, mert ötleteket meríthetnek az otthoni tanuláshoz. A szülő azt is láthatja, hogyan illeszkedett be gyermeke az osztályközösségbe és hogyan viselkedik az iskolában.
Az idei tanévben március 24-én, kedden tartottuk az iskolai nyílt napot. Örömmel láttuk, hogy a munkanap ellenére is a szülők 41 %-a tudott időt szakítani a részvételre. A legnagyobb arányban az első osztályos tanulók szülei látogatták a tanórákat, ott a jelenlét 100%-os volt. A felsőbb évfolyamokon fokozatosan csökkent a részvételi arány.