Az iskolákba begyűrűző társadalmi problémákra reagálva szervezte meg a Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola a „Túlzott on-line jelenlét” elnevezésű szakmai egyeztető fórumot. A projekt a KLIK pályázati programjának része. Tankerületenként egy-egy intézmény vállalta a közösségi események megtervezését és megvalósítását. Ehhez a tanulókon, pedagógusokon és szülőkön kívül valamennyi helyi szervezet, partnerintézmény, civil csoport segítségét kérték. A munkamegbeszélésen 15 szervezet képviseletében összesen 30 fő vett részt. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központot Kolonics Éva tankerületi igazgató és Monostori Mirandola hálózati munkatárs képviselte.
A munkacsoport intenzív és hatékony tevékenységét segítették az alkalmazott módszerek. Minden partner tapasztalatait meghallgatva, „gondolattérkép” készült a problémák megfogalmazására, majd ötletrohammal gyűjtöttek megoldási módokat azok orvoslására. A probléma azonosítását Benisné Manner Melinda intézményvezető irányításával végezték, a megoldást segítő programjavaslatok összegyűjtését Székely Márton helyettes vezette.
A munka eredményeként körvonalazódott, hogy a túlzásba vitt on-line használat helyett és az internetfüggőség megelőzése érdekében több hagyományos közösségi programot szerveznek a közeljövőben. Sportválogató napot tartanak, az olvasóvá nevelést közösségi esemény szintjére emelik. Terveznek egy WORD CAFÉ-t, ahol „kávéházi környezetben” kapnak lehetőséget a gyermekek, szülők és a szakemberek a személyes beszélgetésre, a problémák kibeszélésére.
A legszélesebb közösséget érintő programelem lesz május 9-én az a „Családi nap” melyen egy villámcsődülettel szeretnék felhívni a figyelmet a problémára. A tervek szerint a számítógép mögé bújó személytelenséget szimbolizáló monitor fejű, szürke kabátos lények egy kellemes népzenére színes népviseletű, mosolygós fiatalokká válnak, akik egy igazi közösséget alkotva, párban és csoportban látványos táncra perdülnek.
A munkacsoportban megfogalmazott javaslatok más iskolák számára is hasznosak lehetnek.