Kedd reggel Hallstatt felé vettük az irányt. Mindannyian nagyon vártuk már ezt a programot, hiszen olvastuk, hogy a kis városkát barokk ékszerként is emlegetik. Erről ténylegesen meg is győződtünk. A Hallstatti tó partján elterülő település csodálatos hely, tele turistákkal. A főtére olyan, mint egy mesebeli tér, mesebeli kis virágos házikókkal, és a Szentháromság szoborral a közepén. A plébániatemplom mellett található csontházat is megtekintettük. Különlegesek voltak a koponyákra festett szimbólumok, melyekkel az elhunyt evilági tulajdonságait szemléltették. Gyalogosan sétálva szinte minden épületet megcsodáltunk. Különleges volt, hogy néhány házba szinte belenőtt egy-egy gyümölcsfa. Sőt útközben megcsodálhattunk egy gyönyörű vízesést is. A város méltán lett a világörökség része.
A település fontos nevezetessége a sóbánya, mely 7000 éves múltra tekint vissza és még ma is működik. Ma ismételten egy különleges hegyi „járművet” próbálhattunk ki. Leginkább a budapesti Siklóhoz hasonlít, de tízszer hosszabb pályát fut be. A bányába overállba öltözve mehettünk be, két hosszú (egyik 64 méteres) csúszdán ereszkedtünk le az alsóbb szintekre. Több interaktív bemutatón, lézer vetítésen ismerhettük meg a bánya és a sóban konzerválódott ember történetét, valamint a sóbányászat jelenét. Végül egy hosszú bányavonattal hoztak fel bennünket a felszínre.
Késő délután még elutaztunk a Wörschach szurdokba, ahol egy túrát tettünk. Végig vízesések és szikláról lecsorgó vízcseppek között sétáltunk, fahidakon, pallókon és lépcsőkön kanyarogtunk a sziklák által közrefogott, keskeny vájatban. Nagyon szép volt.
Este a felnőttek és a gyerekek is magunknak készítettek vacsorát, mindenkinek nagyon ízlett a saját főztje.