„Ejnye-bejnye ez a tél

holnapra megint mit ígér?

Hol fagytól piros az orcám,

hol térdig sáros a csizmám.”

Most éppen hófehér bundájával terírette be a házak tetjét, erdőket, utakat, de még az iskola udvarát is.

Az első osztályos gyerekek kitörő örömmel fogadták a hírt, miszerint a tesi órát a hóban tartjuk. Egész nap azért aggódtak, hogy a hó nehogy elolvadjon, ameddig mi kiérünk. Mi tagadás, magam is párszor kipillantottam az ablakon, nehogy valóban így legyen, de aztán elérkezett a testnevelés óra is. Ez is, mint minden más tesi óra, komoly szervezést igényelt, hogy az öröm ne változzon betegséggé: a nadrágokat jól betűrtük a csizmába, sálat és kesztyűt is vettünk fel és irány a hótenger! A téma: hóember építő verseny. Négy csapatba tömörülve a gyerekek hatalmas erőbedobással dolgoztak.

„Erre gurítsd, itt több a hó!”, „Segítsetek felemelni, mindjárt megszakadok!”, „Na puff, leesett a feje!”, „Ide is tapassz egy kis havat!”, ilyen és ehhez hasonló kiáltásoktól zengett az udvar, miközben szép lassan kinőttek a földből a gyerekeknél jóval magasabb alkotások. Hogy melyik a legszebb? Mindenkinek a maga csapatáé, nekem mindegyik nagyon tetszett!!

Székely Emese munkaközösség vezető