Rendszeresen szervezünk színházi programokat tanulóinknak. A felső tagozaton az a célunk, hogy tanévenként legalább két alkalommal láthassanak a tanulók színpadi műveket. Ehhez vagy elutazunk egy közeli színházba, vagy helybe hívjuk az előadókat. Ebben az évben az utóbbi megoldást választottuk. Második alkalommal szerveztünk előadást a Faluházban. Január 18-án a Szabad Ötletek Színháza érkezett hozzánk Budapestről. Vidám irodalmi műsort láthattak tanulóink Nógrádi Gábor írásai alapján Csalafintaságok címmel. Szereplők voltak: Nádházy Péter, Bor Viktor, Szitás Barbara.

Nógrádi Gábor „Hogyan neveljünk?” című könyvének néhány részletét hallottuk az előadáson. Nagyon jó ötlet volt a keret, amely egy osztálytalálkozót jelenített meg. Az öreg diákokat alakító színészek felidézték a humoros iskolai eseményeket, és egy-egy eseményhez, illetve az adott diákhoz illeszkedően mutatták be a részleteket. Volt szó többek között szerelemről, étkezésről, csótányról, muskátliról, kitűnő tanulóról. A gyerekek többsége megértette az elhangzottakban rejlő humort, bár a „Z generáció” tagjai kissé más típusú humorhoz vannak szokva. Megismerték azonban a könyv részleteit, ami nagyban elősegítheti az olvasásra nevelést. Az adott szövegeket a művészek tisztán, jól érthetően adták elő. A háttérben ülők az elhangzottakat némajátékkal kísérték. Összességében az előadás elérte a célját: megismertette a 10-14 éves gyerekekkel Nógrádi Gábor könyvét.

IMG_2574 IMG_2583

IMG_2584 IMG_2589

Benisné Manner Melinda, int. vez. és Rumán Sándor, magyar szakos tanár