Támogató: sok-logo

Támogatás teljes összege: 1 500 000 Ft

Pályázati azonosító: NTP-KKT-A-14-0001

A felső tagozatosok egy szűkebb csoportjának tábor keretében nyílt lehetősége a Balaton környékének újszerű megismerésére. A tehetségtábor tagjai tulajdonképpen egy négy napos terepgyakorlaton vettek részt.  A Balaton-felvidék geológiai nevezetességeit pedagógusok szakvezetésével tekintették meg.

A tanulmányút első állomásaként  a Bakony új idegenforgalmi nevezetességét, a Széchenyi Zsigmond kilátót, illetve onnan a panorámát is megnéztük.

IMG_7450 IMG_7455

A Balaton-felvidék egyik kismedencéje a 8 millió évvel ezelőtt még itt hullámzó Pannon-tenger egyik öble, a Káli-medence. Itt különleges domborzati formákat, a bazalt formációkat tekintettük meg. Panorámakép segítségével beazonosítottuk a medencét övező hegyeket és a kiállított kőzeteket is sorra tanulmányoztuk: lajta mészkő, bazalttufa, riolit, dolomit, gránit, agyagpala… Nagyon megörült néhány diák, akik előző héten Ausztriában voltak, hogy Dachsteini mészkövet is találtunk.

IMG_7463 IMG_7475

IMG_7483 IMG_7540

Az egykor több km hosszúságban húzódó kőtenger legszebben megmaradó részeit Szentbékkálla határában láttuk.  Nagy öröm volt a krokodil sziklán hintázni.

IMG_7557 IMG_7581

IMG_7597 IMG_7618

A Tapolcai-medence északi felét a dolomitszíntérbe öbölszerűen benyúló miocén mészkőfennsík alkotja. A sekélytengeri fejlődésű, porózus kőzeten számos felszíni karsztforma jött létre, továbbá barlangjáratok oldódtak ki, például a Tapolcai-tavasbarlang, melyet belülről csónakkal tekintettünk meg. Igazán informatív az új látogatóközpont, mely az egész Balaton-felvidéket mutatja be látványos, interaktív, ugyanakkor szakszerű formában.

IMG_7639 IMG_7565

IMG_7681 IMG_7700

IMG_7710 IMG_7712

 

A tanulmányút folyamán sorra vettük a sajátos alakú tanúhegyeket is, melyek közül a Szent György-hegyet meg is másztuk. Nagyszerű élmény volt a hatalmas, orgonasípokhoz hasonlóan sorakozó bazalttornyok mellett felmászni, majd azok tetejéről újra számba venni a geológiai nevezetességeket.

IMG_7734 IMG_7736

IMG_7746 IMG_7758

IMG_7763 IMG_7740

Természetesen megtekintettük Tihanyt és a Tihanyi-félszigetet, a Balaton igazi ékszerdobozát is. Bár az apátsághoz is elsétáltunk, számunkra fő célpont a Ciprián-forrás, a belső és külső tó, a levendulamezők, a gejzírkúpok és az azokhoz vezető tanösvény volt. A Levendulaház programján is részt vettünk, aminek különös jelentőséget adott, hogy éppen ottlétünkkor zajlott a levendula fesztivál. A barátlakásokhoz, melyek egyedüli építészeti értéket képviselnek egész Közép-Európában, csodálatos túraúton jutottunk, több helyen kiemelkedő balatoni panorámával. Itt volt lehetőségünk fénytani megfigyeléseket is tenni a Balaton víztükrén. Tihanyba két és fél órás hajóúton jutottunk el és ugyanígy utaztunk vissza is a szálláshelyünkre.

IMG_7796 IMG_7798

IMG_7818 IMG_7829

IMG_7851 IMG_7854

IMG_7880 IMG_7885

Az északi part egyik fontos geológiai nevezetessége a vörös homokkő, melyet Balatonalmádiban a róla elnevezett tanösvényen tekintettünk meg.  A túraútvonal a bányaparkon keresztül vezetett egészen az Óvári kilátóig. Itt aztán ismételten csodás panoráma tárult elénk. A kenesei magasparttól a Fűzfői-öblön át egészen a Cseri-hegyig elláttunk. A túraútvonal egy további attrakciója a kiállított „szertartányos” gőzmozdony. A túrára vonattal utaztunk, odafelé „Kék Hullámmal”, visszafelé „Katicával”.

IMG_7920 IMG_7987

IMG_7937 IMG_7942

IMG_7964 IMG_7971

Az egyedül álló értéket őrző kenesi magaspartra a Tátorjános tanösvényen jutottunk fel. A 25-30 méter magas, pannon üledék és lösz alkotta fal oldalába ritka és értékes madárfajok költenek, a folyamatosan málló, meredek leszakadáson, és a fölötte elterülő platón különleges növények és társulásaik élnek. Legnevezetesebb közülük a tátorján.  A túraúton felfelé menet, a török és tatár időkben menedékül szolgáló „tatárlikakat” is megtekintettük. A tetőn aztán ismét csodás panoráma várt ránk, mely egy kilátóról még fokozható is volt. Az egyik tanuló itt fogalmazta meg a következő mondatot: „Nem tudtam, hogy a Balatonnál ennyi csodálatos hely létezik.” Hát igen… Ez alkalommal egy teljesen új szemmel ismerhették meg tanulóink Közép-Európa legnagyobb tavát és annak északi környezetét.

IMG_8020 IMG_8032

IMG_8045 IMG_8050

Persze a csodás földrajzi túrák mellett szakítottunk időt egy kis fürdőzésre, bobozásra és látogatást tettünk a felújított, kibővített Veszprémi Állatkertben is. Utaztunk busszal, hajóval, vonattal, jókat nevettünk és beszélgettünk esténként. Négy nap, sok élmény, sok tanulság, jó lesz majd visszaemlékezni rá...

IMG_7999 IMG_8069

IMG_8056 IMG_8057

Benis István földrajz-környezettan tanár, Benisné Manner Melinda fizika tanár