Immár harmadik alkalommal szervezték meg a járási  Ki mit tud? művészeti vetélkedőt Bakonyszombathelyen. Iskolánkból  énekes és zenés produktumokkal neveztek a tanulók. Valamennyien nagy sikert arattak, sok-sok arany fokozattal tértek haza.  A 2. osztályos tanulókból álló Csicsergők csoportja, valamint a Tóth Kata - Egri Bence duó kiemelt arany fokozatot kapott. Takács Dominik népi ének, Varga Tamara, Egri Bence, Tóth Máté zongora, Molnár Csanád trombita és Egri Bence ének kategóriában kapott arany fokozatot. Tanárnőjük, Tamaskovics Anikó felkészítő munkájáért kiemelt arany minősítésben részesült. Gratulálunk a tanulóknak és felkészítő tanáruknak egyaránt.

Kpkivgs

02 03

Gyönyörű napsütéses időben utaztunk el Ausztriába a kb. 250 km távolságban lévő szálláshelyünkre. Természetesen megéheztünk útközben és ezért egy rövid pihenőt tartottunk. Kihasználtuk a lehetőséget és megalakítottuk csapatainkat. Minden pedagógusnak lett egy kis csoportja: a pirosak, a világos kékek és a sötét kékek.

IMG_3514 IMG_3517

Első megállónk a mezétlábas parkban volt Wenigzellben. A program nagy sikert aratott a gyerekek körében. Nem is csoda, hiszen 15 féle akadályon kellett átküzdeniük magukat mezétláb. Sok nevetés közben jutottunk át az egyensúlyozást igénylő helyeken, a friss vízű hegyi patakon és a dagonyázó teknőben.

IMG_3534 IMG_3571

IMG_3578 IMG_3600

A végén senki sem úszta meg a lábmosást. A vízikerthez már cipőben érkeztünk és tekintettük meg a különleges kiállítási darabokat.

IMG_3647 IMG_3660

Kora délután érkeztünk a szálláshelyre, ahol a piros csapat kapta feladatul a főzést, mosogatást.

IMG_20170609_145641_1 IMG_20170609_145716

Az ebéd nagyon finom volt, mindenki jól lakott. Így elegendő energiához jutott a csoportfeladatok megoldásához és a 6 km-es gyalogtúrához a település központjába. Minden nevezetességet megnéztünk: templom, EU park, iskola, emlékpark és csodáltuk a takaros házakat a völgyben, melyet csodás hegyek öveznek.

Az otthoniaknak a következő képpel küldjük üdvözletünket St. Jakob-ból.

IMG_20170609_183054_BURST002

Egy kellemesen átaludt éjszaka után izgatottan ébredtünk a Grazba tervezett utazás előtt. Nem akartunk hinni a szemünknek és a fülünknek, szakadt az eső. Úgy gondoltuk, kihasználjuk a kényszer adta lehetőséget és nyugodtan, alaposan megreggelizünk. A piros csapat minden rossz kedvünket eloszlatta, amikor a kötelező fehérje és vitamin bevitel mellé csokoládés gofrit is tálalt. Ezt követően pedig maradt időnk egy Grazra hangoló kisfilm megtekintésére is a társalgóban.

IMG_3673 IMG_3682

Eközben elvonultak a felhők és szépen kisütött a nap. Indultunk hát Grazba. Utunk során csodás alpesi tájon haladva, kanyarogva jutottunk Ausztria második legnagyobb városába. A Murához érve rögtön lázba jöttünk a Schlossberg oldalában megpillantott felvonótól. Ezt csak az az élmény múlta felül, amikor már benne is ültünk.

IMG_3687 IMG_3699

Több hidat is érintettünk a folyó mentén, többek között a lakatokkal ellátottat is, de végül az úszó Mura-szigeten keltünk át, ami egy nagy kagylót formáz, két oldalán egy-egy csáppal.

IMG_3692 IMG_3684

A várhegyen csodás panoráma tárult elénk. Az óratorony mellett minden nevezetességet beazonosítottunk, amit később fel is kerestünk. Egyik ilyen volt az Opera.

IMG_20170610_131701_BURST002 IMG_20170610_141647

A városi körsétánk során megtekintettük a városházát, a mauzóleumot és az Edegger pékséget is. A várban Európa egyetlen szimmetrikus csigalépcsőjén is végig mentünk.

IMG_20170610_134459

IMG_3742 IMG_3755

IMG_3751

A Stájer parlament csodás barokk belsőjét egy folklór fesztivál szakította meg itt-ott. A vidám hangulatnak mi is egy rövid ideig részesei lehettünk.

IMG_3717 IMG_3719

Jól elfáradva érkeztünk haza. Mégis mindenki tette a dolgát: a világoskék csapat szorgalmasan készítette az ebédet. Ami láthatóan ízlett.

IMG_3778IMG_3759

IMG_3760IMG_3772

A csoportok oldották feladataikat, aminek „grazi nevezetességek” keresése is része volt. Ez utóbbi feladat nagy sikert aratott az udvaron.

IMG_3776 IMG_3789

Még arra is volt energiánk, hogy a szállásunktól felgyalogoljunk a „békakirályhoz”.

IMG_3765

Ma ezzel a csodás képpel küldünk üdvözletet az otthoniaknak, amit a szállásunk mellől készítettünk. Ugye milyen szép helyen vagyunk?

IMG_20170610_173944

Aki nem járt Ausztria Grand Canyonjában, nehezen tudja elképzelni ma milyen csodás élményekben volt részünk. Megpróbáljuk képekben visszaadni a látottakat, de sajnos a vízesés zúgását, a hegyi folyó azúr kék és zöld ragyogását, hűsítő hatását nem tudjuk mellékelni. Mint ahogy azt is nehéz érzékeltetni, amikor egyszerre látjuk a fölöttünk 300 méterre magasodó sziklafalakat és az alattunk 20 méterrel csobogó vizet. Egy kis ízelítőt azért megpróbálunk adni.

IMG_20170611_111612 IMG_4047

IMG_20170611_130332 IMG_20170611_135024_BURST001_COVER

IMG_3814 IMG_3838

IMG_3858 IMG_3869

IMG_3872 IMG_3874

IMG_3905 IMG_3926

IMG_4015 IMG_20170611_111900

A szikrázó napsütésben mi sem hagyhattuk ki a vízben való megmártózást, legalább bokáig.

IMG_3887 IMG_4043

Útközben láttunk tengerszemet és gáttal elzárt tavat is.

IMG_4062 IMG_4067

Tizenöt kilométer gyaloglás után jól esett az utolsó 5 km-es szakasz vonattal való megtétele.

IMG_4071 IMG_4074

A kanyonban mindenki nagyon fegyelmezetten túrázott, és hősiesen bírta a gyaloglást. Ezért nagy dicséret jár a csoportnak.

Hazafelé Mariazell nevezetességeit néztük meg. Közép-Európa legjelentősebb Mária-kegyhelyén kívülről és belülről is megtekintettük a bazilikát, majd következett a megérdemelt fagyizás.

IMG_20170611_164744 IMG_4125

Az utazásunk oda és vissza csodás szerpentineken vezetett fenyvesek, havas csúcsok között. Egy Hundertwasser-házat és egy „üvegfát” is sikerült megtekinteni.

IMG_4134 IMG_4138

A sötétkék csapatnak köszönhetően gyorsan lebonyolítottuk a vacsorát és mindenki ágyba bújt…

IMG_4144

Korán keltünk, mert a távoli Klagenfurtba indultunk. A hosszú utazást követően a Minimundus parkba érkeztünk és itt töltöttünk 3-4 órát. Először a 25-öd részére lekicsinyített világhírű épületek makettjeit tekintettük meg kiscsoportonként. Mindenki nagyon figyelmes volt, hogy a feladatlapon szereplő kérdésekre megtalálja a helyes válaszokat. A látványos mini modellek mellett a legnagyobb figyelmet azok a dolgok keltették, amelyeket mozgásba is lehetett hozni: lokátor, rakétakilövő, mozdonyok, függő vasút, felvonók, stb.

IMG_4159 WP_20170612_11_27_41_Pro

IMG_4150 IMG_20170612_104857

A ragyogó napsütésből már egy kicsit sok is volt a parkban és jólesett a légkondicionált interaktív játszóházba bemenni. Itt aztán minden gyerek talált egy igazán neki való érdekességet: filmkészítés, montázs készítés, repülő modellezés, szimulátorozás. Kivétel nélkül mindenkit elvarázsolt a 4D mozi.

IMG_4176 IMG_4190

IMG_4199

IMG_4189 IMG_4197

IMG_4186 IMG_4209

A Minimundusból tábori programunk egyik legnagyobb attrakciójának helyszínére utaztunk. A Pyramidenkogel közel 900 m-es magasságából páratlan kilátás tárult elénk középpontban a Wörthi-tóval.

IMG_4249 IMG_4243

IMG_4245 IMG_4247

A legbátrabbak 25 km/h sebességgel lecsúsztak a meredek, kacskaringós csőcsúszdán. Szuper volt a mai nap! :)

IMG_4253