A gyerekekben rejtőző sokrétű tehetség már egész kis korban megmutatkozik. Örülünk ha szépen elmondott mesét vagy verset hallunk, büszkék vagyunk, ha csemeténk matematikából vagy földrajzból ér el szép eredményt, és nagy hangon szurkolunk, ha sportversenyen látjuk küzdeni. De a fantáziadús képzőművészeti alkotások is gyönyörködtetnek és igen sok mindent elmondanak apró vagy kicsit nagyobbacska alkotójáról.

Minden évben örömmel fogadjuk a Kisbéri Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ felhívását különböző témájú rajzok elkészítésére. Az idei téma - „Milyen lesz a világ 20 év múlva?” - is sok gyereknek indította el a fantáziáját, minek következtében ceruzát, filctollat ragadtak és papírra vetették álmaikat. Egy-egy rajz elkészítésével a gyerek megtulja tartalommal megtölteni a címet, megtanulja kifejezni azt amit elképzel és nem utolsó sorban, megtanul igényesen elkészíteni egy munkát.

A kistérségből összesen 235 pályamű érkezett be az 1-8 osztályos korosztályból. Ezek közül a legjobb 30-at díjazták. Iskolánk tanulói 8 díjat hoztak el a 30-ból, ami bizony jó egynegyede.

Hiába a ködös, hideg novemberi este, derűs arccal, büszkén álltak a jutalmazottak a sok szép ajándékkal a Wass Albert Művelődési Központ kiállító csarnokában.

A pályaművek még két hétig megtekinthetők.

 

PB200018

1.osztály

1.helyezés: Ferenczi Gábor

2.helyezés: Klenota Rajmond

2.osztály

3. helyezés:Karkuczka Soma

3. osztály

3. helyezés: Malcsik Dorka és Cseszneg Dorina

4. osztály:

1. helyezés: Molnár Mónika

3. helyezés: Bakos Dominika és Pekács István

Székely Emese

munkaközösség vezető

powered by social2s