Az NTP-KTMK-11-0002 kódszámú pályázaton nyert keretből olyan programot tudtunk biztosítani a tehetséges és természettudományi tantárgyak iránt érdeklődő gyermekek számára, amelyek az iskola falain kívül zajlottak. A programok közös jellemzője volt, hogy a természettudományos jelenségeket azok előfordulási helyén, élményközpontúan, gyakorlat centrikusan, interaktív módon tudtuk bemutatni.

5 6

Azt reméljük, hogy tanulóink így még jobban megértik az összefüggéseket és továbbra is fenntartható az érdeklődésük, a kísérletezési, és kutatási kedvük. Egyfajta tehetségtábort szerveztünk tehát a nyári szünet első hetében, mellyel célunk jóval túlmutatott a szabadidő hasznos eltöltésén.  Az alábbi kínai mondás vezetett bennünket:

„Amit hallok, azt elfelejtem,

amit látok, arra emlékszem, amit

kipróbálok, azt tudom.”

A pályázati keretből a felhasznált kísérleti eszközöket, az útiköltséget és a belépődíjat fizettük. Összesen több, mint fél millió forintot fordítottunk a tehetséggondozó műhely ezen foglalkozásainak megvalósítására. 910 kilométert utaztunk és 10 bemutatóhelyet kerestünk fel.

A foglalkozások egy része a fővárosban és annak környékén volt. Budapesten a Természettudományi Múzeumba és a Csodák Palotájába látogattunk el, Érden felkerestük a Magyar Földrajzi Múzeumot.

3 7

A földrajzi-biológiai szépségek: ásványok, kőzetek „Noé bárkájának” állatai mellett a fizikai kísérletek, látványos bemutató előadások és a kísérleti eszközök is minden gyermeket elkápráztattak. Az Öveges teremi kísérletek legalább annyira aktivitásra késztették a diákokat, mint a modellek. Miklós, Balázs és Viki „pókember” bőrébe bújtak.

15 18

A foglalkozások másik része a Balaton-felvidék természettudományos nevezetességei körül zajlottak. Óriási kihívás volt egy igazi csúszó-mászó barlangtúra a Csodabogyós barlangban. A cseppkőképződmények látványa persze minden fáradtságunkért kárpótolt bennünket. A barlangi világ megismerését egy egészen másfajta barlangban, a Tapolcai-tavasbarlangban folytattuk. Szabináék sok érdekes dolgot megjegyeztek a barlangok keletkezéséről, sőt az evezés terén is jelentős fejlődésen mentek keresztül.Mosoly

36 311

Természetesen a Bakonyban is számtalan kiállítóhelyet kerestünk fel. A Bakonyi Természettudományi Múzeum kiállítási anyagát célirányosan tanulmányoztuk, a Zirci Arborétum történetéről Jámbor Bence tartott szakszerű tájékoztatót.

22 25

A tési szélmalmok és a csetényi szélerőművek közötti párhuzamot valamint a köztük lévő különbséget is megtapasztalhattuk megszemlélésük során. Ez a programunk segített az energiaproblémák megvitatásában és a megújuló energiaforrások hasznosítási lehetőségeinek megbeszélésében. Az energia iránti éhséget demonstrálja az a szándék, hogy Dudaron jelenleg is szén után kutatnak. A bányászat körülményeit személyesen is megtapasztaltuk, amikor mi is leereszkedtünk a mélybe. A visszaúton  multicarok segítettek bennünket.

42 46

Igazi kuriózum volt a néhány hete átadott Pannon Csillagdában tett látogatásunk. Az érdekes kiállítás mellett látványos planetáriumi vetítés várt bennünket. A foglalkozások csúcspontját jelentette, hogy a kupolában elhelyezett két lencsés és két tükrös távcső segítségével szemügyre vehettük a Napot. Napkitöréseket, valamint napfoltokat figyelhettünk meg. Ez Patrikot is nagyon érdekelte.

210 211

A Római fürdőnél tett látogatásunk során nemcsak a földrajzi környezetet figyeltük meg, de az újonnan vásárolt kísérleti eszközökkel vízvizsgálatot is végeztünk. A Gaja-patak vizét összehasonlítottuk az itthonról vitt kútvizekkel. Többféle szennyeződést és ásványi anyagot kerestünk a vízmintákban.

49 412

Szép idővel ajándékoztak meg bennünket az égiek. Nem is hagyhattuk ki – ha már arra jártunk – hogy megmártózzunk a Balaton vízében. Mindenki a legnagyobb élvezettel lubickolt a tóban. A nyarat sok tanulsággal és sok-sok vidámsággal kezdtük. Hasonló folytatást kívánunk minden diákunknak!

312 313

powered by social2s