Mű-anyag-ok/élettelennek vélt rendszerek feltárása – napközis tábor

Ha végre itt a nyár, akkor kezdődhet a táborozás! Az idei tanévben iskolánk bekerült az EFOP-3.3.5-17 pályázatába. Ezen keresztül lehetőségünk nyílt napközis tábor szervezésére a környezetvédelem jegyében 6. osztályosok számára is. A környezetvédelmi tartalmak mellett, számos más izgalmas program várta a diákokat.

 1.nap

Reggel már 8 óra előtt izgatottan, várakozásokkal telten gyülekeztek a gyerekek az iskola udvarán. Mindenki biciklivel érkezett, mivel a hét folyamán többször szükségünk volt a kerékpárokra. Miután mindenki megjött lesétáltunk az ebédlőbe, elfogyasztani a reggelinket.

 

Reggeli után felsorakoztunk a biciklink mellé és elindultunk Kisbérre a tó vizének tisztaságát megvizsgálni. Megérkezésünk után, előszedtük a vízvizsgálathoz szükséges eszközöket. A gyerekek nagy örömmel segítettek a víz merítésében, a reagensek csepegtetésében, a mérőlapok előkeresésében. Izgalommal várták a vizsgálat eredményét. A mérések után visszatekertünk Bakonysárkányba.

 

Érkezés után elfogyasztották a tízórait, érdekes logikai feladatokat oldottak meg, majd labdajátékokat játszottak az udvaron.

 

  

Délben került sor az ízletes ebéd elfogyasztására. Ebéd után fél óra pihenés következett. A gyerekek beszélgettek, zenét hallgattak. Pihenés után a Microbit és Schratch rejtelmeivel ismerkedtek meg. A hét témájához kapcsolódva délután a Születés-műanyag-történelem program keretében, a Földünk a műanyagbolygó című filmet néztük meg és dolgoztuk fel. Közben szünetet tartottunk, aminek ideje alatt elfogyasztottuk az uzsonnát.

 

16 órakor ért véget az utolsó program. A nap végére rengeteg élménnyel gazdagodtak a gyerekek, fizikailag és szellemileg is kellemesen elfáradtak.

 

2.nap

Az első naphoz hasonlóan ma is biciklivel érkeztek a gyerekek reggel 8:00-ra az iskolához. Lesétáltunk az ebédlőbe elfogyasztani a reggelinket. Étkezés után ismét nyeregre pattunk és tekertünk Kisbérre egy kis reggeli testedzésre. A Parkban kipróbáltuk a szabadtéri fitnesz eszközöket, játszótéri játékokat. Mindenki kedvét lelte valamelyik eszközben. Akadtak olyanok, akik karizom erejüket erősítették, számolták mennyit tudnak elvégezni az adott gyakorlatból. A hintát is szívesen vették birtokba és a mászókák minden pontját végig mászták. Sok vidámsággal és jókedvvel fűszerezett program volt.

 

A Parkban töltött kaland után visszaindultunk kerékpárjainkkal Bakonysárkányba. Útközben belepillanthattunk a drónok világába. Egyik diákunk apukája lehetővé tette, hogy közelebbről is szemügyre vegyük ezt a szerkezett. Videót és fényképeket is készített rólunk a magasból masinája segítségével. A képek magukért beszélnek.

 

Az iskolához érkezve kellemesen elfáradtunk, megpihentünk, majd elfogyasztottuk az ebédet. Délutáni fő programunk a biciklis akadálypálya leküzdése volt. A gyerekek először félve, kevés önbizalommal merészkedtek a pályára. Többszöri próbálkozás után a sok gyakorlás meghozta eredményét, mindenki jobban teljesített, mint az első körben. A gyakorlás után következett a verseny. Egyenként álltak rajthoz a tanulók. Időre és a lehető legkevesebb hibával kellett végig tekerni a pályán. A három legjobb eredményt elért tanulót jutalomban részesítettük. A legkitartóbb diák pedig külön díjat kapott.

 

Az eredményhirdetés után, mindenki jó ízűen fogyasztotta el az uzsonnáját. A mai nap a tegnapi folytatásaként egy kis Microbit programozással zárult, elégedett, vidám arccal tértek haza a gyerekek.

 

3.nap

A tábor harmadik napja a kirándulásé volt: Pannonhalma érdekességeit, látnivalóit vettük sorba. Sokan már hétfő óta türelmetlenül várták ezt az utazást.

Mind a két csoport buszra ült és elutaztunk a nem távoli Pannonhalmára. A mi csoportunk rövid gyalogtúrával kezdett. Az Aviátor pakolójából indulva, a Látogató központ érintésével elmentünk a „Lombkorona” ösvényhez, majd felmentünk mindannyian a „Boldog Mór” kilátóra. A gyönyörű időnek köszönhetően láttuk a Bakony legmagasabb csúcsát, a Kőrishegyet; a Mór fölé magasodó Vértest; a komáromi szélerőmű parkot és Győrt is.

Meglátogattuk a levendulást, és a gyógynövény tankertet. Szemtanúi voltunk a levendulaolaj készítésének, sajtolásának, lepárlásának. Megismerkedtünk a környezetbarát energiával működő teleppel is. Megkóstoltunk három különleges csokoládét, amit helyben készítenek.

 

 

Az apátsági látogatás során átismételtük 1000 éves történelmünket is.

A végén még arra is maradt időnk, hogy megnézzük az üveggaléria kerti üvegszobrait. Kimerülten, fáradtan, rengeteg új élménnyel gazdagon utaztunk haza.

 

4.nap

A negyedik nap az esős idő miatt, több kézműves programban volt részük a gyerekeknek. A reggel elfogyasztása után, az ökológiai lábnyomról néztünk egy kis videót, majd kiszámítottuk a saját ökológiai lábnyomunk értékét. Ezt követően mindenki körbe rajzolta a sajátját és ráírta a kiszámított értéket. A lábnyomokat közösen felragasztottuk egy plakátra és ráírtunk, mit tehetünk annak érdekében, hogy csökkentsük ökológiai lábnyomunkat. A gyerekek nagyon együttműködően vettek részt a munkában.

 

A szünetben elfogyasztottuk a tízórait. Madáretető készítéssel folytatódott a nap. Témánk a műanyagok újra hasznosítása volt, ezért műanyag ásványvizes flakonokból készült a madáretető. Lépésről- lépésre haladtunk, így mindenki tudta tartani a tempót.  Munka közben kiváló volt a hangulat. Sok igényes, esztétikus etető készült.

 

A munka után jólesett a finom ebéd. Ebéd után a héten már megszokott pihenő következett. A feltöltődés után futballmérkőzésre került sor, amit már nagyon vártak diákjaink. Néhányan különösen fontosnak tartották a győzelmet és ennek érdekében mindent meg is tettek. Uzsonnáztunk, majd Schratch-el zártuk a napot.

 

5.nap

Elérkezett táborunk utolsó napja. A nap ismét esővel indult, ennek ellenére vidáman érkeztek a gyerekek és találgatták, milyen program vár ma rájuk. Reggeli után hasznos tárgyat készítettünk, régiből újat. Mindenki hozott magával egy kinőtt pólót. Ebből a pólóból egy táska készült, amit használni tudnak vásárláskor a diákok. Igazán mutatós darabok is születtek. Tízórai után egy kis agytornára került sor. Logikai játékokat játszottak egymás ellen. A legjobbak jutalomban részesültek.

 

 

Ebéd után Schratch következett, majd a tegnapi foci után visszavágó mérkőzést játszott a két csapat. Legvégül levetítettük a hét eseményeit egy általunk készített ppt-n keresztül. A tanulókkal együtt érékeltük a hét hangulatát, tanult ismereteket, tapasztalásokat. Tartalmas, izgalmas, élménydús hetet hagytunk magunk mögött. Örülünk, hogy a program résztvevői voltatok!

 

 

                                               Buda-Rácz Éva és Székely Márton programszervezők