Iskolánk talán legrégebbi hagyománya a farsangi népszokások felelevenítése. A tanulók minden évben látványos, érdekes, humoros maskarákat öltve vonulnak fel a színpadon. Idén 40 tanuló vállalkozott a jelmezek elkészítésére és bemutatására. A közönség elismerését a sok taps és szavazat jelezte.

Régi hagyomány az is, hogy a szervezést a ballagásra készülő 8. osztály vállalja és látványos produkcióval teszi emlékezetessé a tanulók utolsó telet űző rendezvényét. Ebben az évben egy vicces iskolai jelenetet láthattunk, amikor az utcaseprő hiába kéri vissza tandíját, tanárai bebizonyítják, hogy minden vizsgán megfelelt.

 

A program zenével, tánccal és sok-sok tombola kisorsolásával folytatódott.

Köszönjük a szervezést, a támogatásokat, a pedagógusok és a szülők munkáját!