Iskolánkban a szünet első hetét a napközis táborozókkal töltöttük. Összesen 5 napig biztosítottunk színes, érdekes programokat a gyerekeknek. A feladatok kapcsolódtak választott tematikánkhoz, a környezetvédelemhez, a közösség alapú szolgáltatásokhoz, az etikus vásárláshoz. A résztvevők internetes keresések formájában készültek fel előadásaikra, kiscsoportokban készítettek plakátokat, tervezték meg energiatakarékos otthonaikat, mikroszkópos vizsgálatokat végeztek és online programok segítségével számították ki ökolábnyomukat.

 

 

Természetesen sok mozgást is terveztünk a programok közé. Kétszer voltunk kerékpártúrán, hétfőn Kisbéren a napelemparkban és a makettparkban jártunk, szerdán pedig a Tímár pusztai vadrezervátumban és Akán. Két külső szolgáltatást is biztosítottunk a táborozóknak. Kedden a bábolnai ménesbirtokon jártunk és lovas kocsikáztunk is. 

 

 

Csütörtökön pedig Pannonhalmán vettünk részt az Ezer év elnevezésű programon, melyhez egy csokoládékóstoló is tartozott. Kézműves foglalkozásokon a szélenergia hasznosításához kapcsolódóan repülőgép modellt és szélforgót készítettünk. Malcsik Dorka irányításával pedig újrahasznosított műanyagból és papírból készültek pillangók, virágok, karkötők.

 

A fiúk a szabad idősávban sokat fociztak, a lányok rajzos közösségi játékot játszottak, táborzárásként pedig együtt „pókhálóztunk”. A felhasznált energiát a napi négyszeri étkezéssel pótoltuk. Az utolsó nap fénypontja a drónozás volt, amit Molnár Szilárd segítségével valósítottunk meg, közösen szimbolizálva a várva várt VAKÁCIÓT.

A tábor az EFOP-3.3.5-17-2017-00050 pályázati projekt keretében valósult meg.

Benis István és Mór Mária, táborozást vezető pedagógusok