Verssel, dallal és tánccal búcsúztattuk a tanévet. 69 tanulónkat pedig a színpadon köszöntöttük, akik a járási, megyei és országos tanulmányi, művészeti, vagy sport versenyeken kiváló eredményeket értek el. A tanévzáró bizonyítványosztással zárult.

Iskolánkban a szünet első hetét a napközis táborozókkal töltöttük. Összesen 5 napig biztosítottunk színes, érdekes programokat a gyerekeknek. A feladatok kapcsolódtak választott tematikánkhoz, a környezetvédelemhez, a közösség alapú szolgáltatásokhoz, az etikus vásárláshoz. A résztvevők internetes keresések formájában készültek fel előadásaikra, kiscsoportokban készítettek plakátokat, tervezték meg energiatakarékos otthonaikat, mikroszkópos vizsgálatokat végeztek és online programok segítségével számították ki ökolábnyomukat.

 

 

Természetesen sok mozgást is terveztünk a programok közé. Kétszer voltunk kerékpártúrán, hétfőn Kisbéren a napelemparkban és a makettparkban jártunk, szerdán pedig a Tímár pusztai vadrezervátumban és Akán. Két külső szolgáltatást is biztosítottunk a táborozóknak. Kedden a bábolnai ménesbirtokon jártunk és lovas kocsikáztunk is. 

 

 

Csütörtökön pedig Pannonhalmán vettünk részt az Ezer év elnevezésű programon, melyhez egy csokoládékóstoló is tartozott. Kézműves foglalkozásokon a szélenergia hasznosításához kapcsolódóan repülőgép modellt és szélforgót készítettünk. Malcsik Dorka irányításával pedig újrahasznosított műanyagból és papírból készültek pillangók, virágok, karkötők.

 

A fiúk a szabad idősávban sokat fociztak, a lányok rajzos közösségi játékot játszottak, táborzárásként pedig együtt „pókhálóztunk”. A felhasznált energiát a napi négyszeri étkezéssel pótoltuk. Az utolsó nap fénypontja a drónozás volt, amit Molnár Szilárd segítségével valósítottunk meg, közösen szimbolizálva a várva várt VAKÁCIÓT.

A tábor az EFOP-3.3.5-17-2017-00050 pályázati projekt keretében valósult meg.

Benis István és Mór Mária, táborozást vezető pedagógusok

A Bakonysárkányi Német Nemzetiségi Önkormányzat több mint tíz éve szervez népismereti táborokat a Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola tanulóinak, melybe a nemzetiségi oktatást végző pedagógusokat is bevonja. Ebben az évben is lehetőségünk nyílt a népismereti tábor megszervezésére, melyhez Magyarország Kormánya 2.000.000 Ft pályázati támogatást biztosított a NEMZ-TAB-19-0006 pályázat keretében.

A tábor 5 napos volt, június 3-tól 7-ig tartott és német nyelvi környezetben biztosította a tanulóknak a nyelvismeret bővítését, kapcsolódott az iskola népismereti tananyagához és hagyományőrző tevékenységéhez. A tábor szálláshelye az ausztriai Pruggern volt. Az utazás során és a szálláshely környékén található nevezetességeket kerestük fel és kötöttük össze a németség történelmi vonatkozásaival. Célunk az volt, hogy a németek betelepítésének történetét, az ősök munka- és szokáskultúráját autentikus környezetben mutassuk be, hogy a tanulók árnyaltabban megismerjék felmenőik múltját és jelen körülményeit. A táborozás ideje alatt felkeretünk két bányát (Erzberg és Hallstatt), hogy reprezentáljuk a német bányászok fejlett technológiáját, melyet a német telepesek anno magukkal hoztak hazánkba. Tudatosítani akartuk a tanulókban, hogy a történelmi Magyarország fejlődése elválaszthatatlan a német bányászok tevékenységétől. Lényeges eleme volt a tábori programnak a partneriskolában való látogatás és foglalkozásokon való részvétel. Természetesen az adott kulturális (Hallstatti kultúra) és földrajzi környezet (Dachstein, Wilde Wasser túra) megismerésére is lehetőséget biztosítottunk. Megtekintettük a jellegzetes építészeti vonatkozásokat, részt vettünk Mariazellben egy misén, megfigyeltük a népviseletet, a vallási hagyományokat és a temetkezési szokásokat (Beinhaus). A szálláshelyen közösen készítettük el a meleg vacsorát, köztük néhány hagyományos sváb ételt is. Nemzetiségi kézműves foglalkozásokra is szántunk időt. A programok, a bányalátogatások, az egyházi események és az iskolalátogatás német nyelven zajlottak, a kommunikációs képességek különböző élethelyzetekben való fejlesztésére is mód nyílt. Programjaink naponkénti bontásban az alábbiak voltak.

1.nap Mariazell, Puggern

A nap jelentős részét utazással töltöttük, célunk a táborhelyszín elérése volt. Útközben látogatást tettünk Mariazellben. Szentmisét látogattunk a bazilikában. Ez nemcsak a nyelvgyakorlást segítette, de a vallási hagyományok megismerését is. Útközben egy rövid túrára is megálltunk az Enns mellékfolyója mentén. A szálláshoz érve, a szobák elfoglalása után tábornyitó és hagyományőrző foglalkozásokat tartottunk, hagyományos sváb ételt készítettünk vacsorára közösen. Este még egy kis sétára indultunk a környék felfedezése céljából.

 

 

2.nap Puggern, Schladming

Látogatást tettünk egy helyi iskolában, itt megismertük az osztrák iskolarendszert, a helyi hagyományokat, a diákok szokásait. Végig néztük az iskola szaktantermeit, különös tekintettel a kézműves foglalkozásokat támogató termeket. Lehetőségünk nyílt betekinteni német nyelvű foglalkozásokba, melyek igencsak segítették a nyelvi fejlődést. Egy projektteremben kötetlenül beszélgethettünk az osztrák iskola tanulóval. A tanórai szokások mellett a diákhagyományok is szóba kerültek. Az intézményvezetőnek megköszöntük a kedves fogadtatást ás átadtuk ajándékcsomagunkat. Délután még túráztunk a környéken. Közel 2000 m magasságig jutottunk fel egy felvonóval, majd rövid túrát tettünk a hegy tetején. Este hagyományőrző kézműves foglalkozással és hagyományos sváb étel elkészítésével zártuk a napot a szálláshelyen.

 

 3.nap Puggern, Dachstein

A nap nagyrészét a Dachstein földrajzi környezetének megismerésére fordítottuk. A 3000 m magasan fekvő gleccserhez hasonlót a tanulók eddig még csak fényképeken vagy tankönyvek lapjain láttak. Hosszas szerpentinen, majd felvonóval jutottunk a tetejére. A jégbarlang látogatásán túl egy jelentős túrát is tettünk a glecsser felszínén. Este projektmunka, nyelvgyakorlás és  kézműves foglalkozás volt a táborhelyen. Ezen a napon is magunk készítettük a hagyományos vacsorát.

  

4.nap Puggern, Hallstatt

A nap fő célja a hallstatti bánya, a bányászat múltjának és jelenének megismerése volt. A bányalátogatás rendkívül érdekes volt a tanulók számára, hiszen interaktív formában mutatta be a legfontosabb tudnivalókat a témában. Mindez segítette, hogy könnyebben megértsék a német nyelvű idegenvezetést. Hallstatt a világörökség része, egy kis ékszerdoboz. Természetesen megnéztük a főterét, látogatást tettünk templomában, megismerkedtünk a vallási és temetkezési szokásokkal is. Két kisebb csoportban megtekintettük a Beinhaus-t belülről, hogy a különleges temetkezési szokásokat ily módon is megismerjük, annak tradicionális, kulturális okát megértsük. Este hagyományos sváb ételt készítettünk, mely egyben a vacsoránk is volt.

 

5.nap Puggern, Erzberg

Az utolsó nap reggelén egy gyors tábori értékelés után csomagoltunk és bepakoltunk a buszba, hogy irányt vegyünk hazafelé. Útközben volt még egy fontos állomásunk, Erzberg, ahol az ércbányászat megismerése volt a célunk. Ezt a célt a föld mélyén tett látogatás és a felszínen óriás dömperrel történő utazásunk egyaránt segítette. Sok érdekes ismerettel gazdagodtunk a bányászattal kapcsolatban, no meg jó pár szakkifejezéssel, amely eddig ismeretlen volt számunkra.

 

Ezt követően már csak rövid technikai megállókat tartottunk, hogy a tervezett időben hazaérkezzünk. A tábor nagyon tanulságos volt, mindenki igazán jól érezte magát.

A tanévzárást követő héten az alsós iskola épülete nem állt üresen, 25 kisdiák számára még nem kezdődött meg a várva-várt nyári szünet, amit persze nem bántak, hiszen egy környezetvédelmi tábor résztvevői lehettek. Nagy izgalommal kezdtük meg a tábor logójának, egy „csodaszarvas”-nak az elkészítését pólókra. A héten nagyon sok élménnyel gazdagodtunk: vizet vizsgáltunk, egy „aludoboz élete” interaktív játék segítségével megismerkedtünk az alumínium feldolgozásával, felhasználásával, újra hasznosításával. Játszottunk, akadálypályán mértük össze az erőnket. Jártunk Bábolnán, Pannonhalmán, de legnagyobb élmény mégis a saját „akváriumunk” elkészítése volt. Minden kisdiák egy-egy vízi élőlényt, növényt készített matricafestéssel, ami „belekerült” az akváriumba. Emese néni a szabadidőben kvíz játékkal kötötte le a gyerekek figyelmét, amit nagyon élvezetek. Igyekeztünk, hogy mindenki sok élménnyel, örömteli hangulatban hagyja itt a tábort…..azt hiszem ez sikerült is!

 

 

 

 

Gyüsziné Rohonczi Anita, táborvezető