A Teleki Pál Földrajz – földtan Verseny megyei döntőjét szeptemberben rendezték meg, mert a járványhelyzet miatt tavasszal erre nem volt lehetőség. Iskolánkból három tanuló jutott be a megyei döntőbe, mindhárman nagyon szép eredményt értek el. Kokas Nikoletta első helyezett lett és ezzel bejutott az országos döntőbe. Molnár Rebeka 5. helyezést, Horváth Viktória 6. helyezést ért el. A kimagasló teljesítmények mögött komoly munka van. Ebben a rendhagyó évben a tanulók és felkészítő tanáruk a nyári szünet egy részét is a felkészülésre áldozták. Gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk Rátok! Felkészítő Benis István tanár úr volt.

A Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny megyei döntőjén kimagasló teljesítményt nyújtottak tanulóink. Varga Tamara 1. helyezést, Molnár Dávid 2. helyezést, Nagy Csenge pedig 4. helyezést ért el. A diákok szorgalmasan készültek a versenyre. A helyezések azt bizonyítják, hogy komoly tudásra tettek szert. Gratulálunk! Nagyon büszkék vagyunk Rátok! Felkészítő Benis István tanár úr volt.

Az első megmérettetés Szolnokon volt. Az Utánpótlás Vidékbajnokságon iskolánk tanulója, Vásárhelyi Patrik bekerült a legjobb nyolc közé. Ezzel Patrik az AvEnGarde VSE első érmét szerezte meg országos versenyen a fiúk között. Gratulálunk Patriknak és a felkészítőknek!


Az egyesület tagjai a nyáron 5 napos edzőtáborban készülhettek a versenyre - a beiskolázási körzetünkhöz tartozó - Vérteskethelyen. Ezért köszönetet mondanak Tóth János polgármester úrnak és a képviselő-testületnek.
Információk forrása: AvEnGarde VSE Hírei

Hivatalosan is lezárták a 2019/20-as évet és eredményt hirdettek a szervezők a megyei ifjú fizikus versenyen. Ferenczi Gábor és Tóth Ádám 1. helyezést, Kauba Katalin 2. helyezést, Kokas Nikoletta 3. helyezést, Molnár Rebeka 4. helyezést ért el. A díjazottak oklevelet, emléklapot és jutalomkönyvet is kaptak. Gratulálunk mind az öt diáknak!

 
Felkészítő tanárok: Benisné Manner Melinda és Mór Mária

Tantestületünk tagjai a szünet utolsó napjaiban nagyon várták már a személyes találkozást a diákokkal és különösen az elsős tanulókkal, akiket a tanévnyitón - hagyományainkhoz híven - schulbeginn tölcsérrel köszöntöttünk.

  

 
Iskolánk diákjait a szép új nemzetiségi teremmel, a felújított tantermekkel, az alkotópadlással, a feldíszített aulával, a LEGO robotokkal, a 3D nyomtatóval, a digitális kivetítőkkel, a tabletekkel, a StoryStarter készletekkel, a falfestményekkel, a kerámia képekkel és persze az új tankönyvekkel vártuk.

A 2020/2021-es tanév tiszteletére az alsós udvar fái is "új ruhába öltöztek".
Köszönet érte Schmerl Évának!