Harmincadik alkalommal szervezték meg a Teleki Pál Földrajz-földtan Verseny döntőjét, ami immár országosból, Kárpát-medenceivé nőtte ki magát.
Iskolánkat és megyénket Varga Ádám, 7. osztályos tanuló képviselte, aki e rangos versenyen nagyszerű teljesítményével a díjazottak közé került, 6. helyezést ért el.
Szívből gratulálunk Ádám, nagyon büszkék vagyunk rád!
A hetedik osztályosok mezőnyében 28 tanuló vett részt. Magyarország minden tájáról és a határainkon túlról is érkeztek diákok: Erdélyből, Délvidékről, Felvidékről és Kárpátaljáról. Mindenhonnan a legjobb földrajzosok.
A döntőt Egerben szervezték meg, mely három napon át tartott. Pénteken a tanulók írásbeli feladatsort oldottak meg, szombaton terepgyakorlaton vettek részt, és szóbeli vizsgájuk is volt. Az ünnepélyes eredményhirdetésre a Líceum dísztermében került sor vasárnap.
Az egyes fordulók között Eger nevezetességeinek megtekintésére is lehetőség nyílt. Rendkívül érdekesek és tanulságosak voltak a terepgyakorlaton bemutatott geológiai nevezetességek: Szomolyai kaptárkövek, Suba-lyuk ősemberbarlang, Hór-völgyi geológiai feltárás. Ádám mindhárom fordulóban kiegyensúlyozottan, magas szinten teljesített.
Felkészítő tanára Benis István, akinek köszönjük munkáját!