A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.

A nemzetiségi népismereti tananyagnak szerves része a téma feldolgozása. Mivel ebben az évben Márton napja éppen a hét utolsó napjára esett, igyekeztünk játékossá, vidámmá tenni ezt a projektet.

A felső tagozaton a népismereti terem kiállítási tárgyait is felhasználva elevenítettük fel a régi paraszti élet szokásrendszerét. A MÁRTON és a LIBA csapatok mérték össze ügyességüket az alábbi feladatokban: kukoricamorzsolás, libaterelés, libaól építése (kártyából), libaröptetés, libatollfújás, libatojás és libaeleség szállítása. A program „Ludas Matyi fotózással” zárult.

A kisebbek lámpást, énekes füzetet, Márton-napi rajzokat készítettek, ügyességi és kézműves feladatokat oldottak.

A gyerekek nagyon élvezték a rendhagyó programot, igen aktívak voltak. Végül mind a 180 tanuló jutalmat kapott: libamájas falatokat és liba formájú mézes kekszet.

Köszönjük a német munkaközösség szervező és lebonyolító munkáját! Köszönet Nyári Amanda édesanyjának és technikai dolgozóinknak az igen finom falatokért. Szandi néninek köszönjük, hogy Ludas Matyi ábrázolásával lehetővé tette a humoros fényképek készítését.

A programot a Bakonysárkányi Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatta.