„A Betlehemi csillag nyomában” címmel tartott előadást ma délelőtt az érdeklődő 6-8. évfolyamos tanulóknak Kovaliczky István, a TIT Posztoczky Károly Csillagvizsgálójának igazgatója. Az érdekes, prezentációval egybekötött előadás célja volt: a csillagászat és a teológia eszközével megfejteni a Betlehemi csillag titkát.

Több tanulónk foglalkozik az átlagosnál mélyebben a csillagászattal. Ennek bizonyítéka, hogy korábban szép eredményeket értek el a határainkon is túlnyúló csillagászati vetélkedőn. A téma érdekelte őket, az előadást figyelmesen hallgatták, értékes kérdéseket fogalmaztak meg.

A programot Benis István, földrajztanár szervezte. Köszönjük!