Minden tanévben februárhoz közeledve sokasodnak a megmérettetés lehetőségei tanulóink számára különböző tanulmányi versenyeken. Lezajlottak a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulói, amelyen idén először vehettek részt a 2. osztályosok is. Iskolánkat ők képviselték legnagyobb számban, de a többi osztályok is szép számban képviseltették magukat.

A meghívást a megyei eredményhirdetésre mindig nagy izgalommal várja diák és pedagógus egyaránt. Örömmel közölhetem, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a 7. osztályos Kertész Mátyás Ármin a meghívottak között volt, és az 5. helyezést érte el.

01 02

Akik nem voltak a meghívottak listáján, sem kell szégyenkezzenek. Ők is bátran küzdöttek a megszerzett pontszámokért, és igyekeztek legjobb tudásuk szerint megfelelni a kihívásnak. Elmondásuk szerint nem kell idegenkedni a matematikától.

Az ünneplésre nem maradt sok ideje Mátyásnak, mivel a Kalmár László Országos Matematika Versenyen is képviseli iskolánkat a megyei döntőben március 22-én. Dolgos napok várnak így rá, hogy minél eredményesebb lehessen ismét.

Kiemelkedő teljesítményéhez gratulálunk, sok sikert és kitartást kívánunk a következő megmérettetéshez!

 

Mór Mária, szaktanár