TŰZZOMÁNC MŰVÉSZTŐL TANULHATTAK DIÁKJAINK
Paál Sándor tűzzománc művész tartott ma foglalkozást iskolánkban, aki az NTP-INNOV-22-0055 „Kézműves tehetséggondozó program az alkotópadlás három műhelyében” elnevezésű pályázat keretében járt nálunk. Az alkotásközpontú tehetséggondozó foglalkozáson mindenki elkészítette mestermunkáját. A témát a mesevilág ihlette. Varázslatos mesekastélyok formálódtak a vaslemezeken többszöri mázazás és égetés után.
Paál Sándor elismerőleg szólt az alkotópadláson folyó tevékenységről, páratlan lehetőségként említette az itt tanuló diákok számára. Motivációként saját munkáiból is hozott néhányat, melyet tanulóink nagyon megcsodáltak.
A diákok munkáját Prokop Alexandra tanárnő is segítette.
Nagyon ügyesek vagytok gyerekek!
Közületek is lehet valaki tűzzománc művész!
JÁRÁSI SZAVALÓVERSENY
A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is megszervezte iskolánk a járási szavalóversenyt. Összesen 7 iskola legjobb szavalói versengtek. A bakonysárkányiak meghívását Ászár, Bakonyszombathely, Császár, Kisbér, Réde, Súr iskolája is elfogadta.
Kezdésként, feszültségoldás gyanánt, a Kifordítva Együttes adott igen színvonalas zenei műsort.
A szavalók több helyszínen, több korosztályban versengtek. A legnépesebb mezőny az 5-6. osztályosoké volt, ezért a zsűri több díjat is kiosztott.
1-2. osztályosok
1.helyezett: Buda Szofia, Bakonysárkány
2.helyezett: Tatai Ádám, Ászár
3.helyezett: Magyar Zara, Kisbér
3-4. osztályosok
1.helyezett: Rostás Amira, Kisbér
2.helyezett: Horváth Helga, Bakonysárkány
3.helyezett: Letenyei Sára, Kisbér
5-6. osztályosok
1.helyezett: Bajcsai Áfra, Kisbér
2.helyezett (megosztva): Lengyel Blanka, Ászár és Magyar Zoé, Kisbér
3.helyezett (megosztva): Letenyei Kata, Bakonysárkány és Kolonics Dóra, Bakonyszombathely
Különdíjas: Sarus Nikolett, Réde
7-8. osztályosok
1.helyezett (megosztva): Molnár Dorka és Szadai Zsófia, Bakonysárkány
2.helyezett: Fehér Boglárka, Császár
3.helyezett: Horváth Rebeka Kamilla, Kisbér
Minden résztvevő „Petőfi 200” kerámia emlékplakettet kapott, a díjazottak oklevelet és könyvjutalmat. Készítők: Székely Emese, Cseszneg Anikó.
A programot szervezte: Vecseiné Trosztmér Tímea.
Iskolánkat képviselte még: Kiss Gréta, Tóth Bertalan és Tárkányi Viktória.
Intézményünk felkészítő tanárai: Szőke Ágnes, Malcsik Józsefné, Iván Árpád Krisztiánné, Buda-Rácz Éva, Prokop Alexandra, Vecseiné Trosztmér Tímea.
Zsűri tagjai: Ihászné Erdélyvári Csilla, Róth Ilona, Kemény Péterné, Szabó Magdolna, Szroghné Patvaros Zsuzsanna, Krichó Krisztina.
Örültünk, hogy itt voltatok! Gratulálunk minden résztvevőnek!
ORSZÁGOS DÖNTŐBE JUTOTTAK FÖLDRAJZOSAINK IS
Buda Bálint 7. osztályos, valamint Varga Ádám 8. osztályos tanulónk is megnyerte a XXXI. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny megyei döntőjét korcsoportjában, és ezzel továbbjutottak az országos döntőbe.
Rendkívül kimagasló teljesítmény ez földrajzosainktól, hiszen mindegyik korosztályban iskolánk képviselheti Komárom-Esztergom vármegyét az egri döntőben.
A megyei fordulóban jó eredményt ért még el Egri Noel és Láng Jázmin 7. osztályos tanulónk.
Hihetetlenül büszkék vagyunk Rátok! Gratulálunk minden versenyzőnek!
Felkészítő tanár: Benis István
ORSZÁGOS BAJNOKOK LETTEK ROBOTIKÁSAINK
Kecskeméten szervezték meg a XIV. Országos Robotprogramozó Csapatversenyt, melyre 30 csapat kapott meghívást a regionális elődöntő eredményei alapján. Iskolánkból az 5. és a 7. osztályosok csapata vehetett részt az országos döntőben.
Szenzációs eredmények születtek. A 7. osztályos csapatunk ORSZÁGOS BAJNOK LETT.Csapattagok: Buda Bálint, Egri Noel, Horváth Norbert.
Az 5. osztályosok 4. helyezést értek el. Csapattagok: Hadas Vilmos, Molnár Gábor, Tárkányi Viktória.
A bakonysárkányi iskola tanulói csodálatos teljesítményekre képesek! Intézményünk valamennyi pedagógusa és diákja nagyon büszke Rátok! Nagy-nagy gratuláció MINDENKINEK!
A diákokat Székely Márton tanár úr készítette fel. Elismerésünk, és nagyon köszönjük munkáját!
FAZEKAS IPARMŰVÉSZTŐL TANULHATTAK DIÁKJAINK
Csuporné Angyal Zsuzsanna fazekas és fia járt iskolánkban, akik az NTP-INNOV-22-0055 „Kézműves tehetséggondozó program az alkotópadlás három műhelyében” elnevezésű pályázat keretében tartottak foglalkozást a projektben résztvevő tanulóknak. Az alkotásközpontú tehetséggondozó foglalkozáson mindenki készített két munkadarabot. A mestermunkák létrehozása közben kipróbálhatták a korongozó használatát is.
Az alkotó délutánon mindenki megformázott egy korongozott tálkát és egy intarzia berakásos agyagedényt is.
A gyerekek nagyon ügyesen dolgoztak, látszott rajtuk, hogy sok tapasztalatot gyűjtöttek már a Székely Emese tanárnő által vezetett műhelyfoglalkozásokon. Sok-sok dicséretet kapott mindenki.
Büszkék vagyunk Rátok!
Facebook oldalunk
Időjárás
Elérhetőségek
Keresés
Nemzetiségi rajzpályázat