|
XX. Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny |
|
|
|
|
Május 18-20. között rendezték meg a jubileumi versenyt Mezőtúron. Az országos megmérettetésen azok az 5-6. osztályos tanulók vehettek részt, akik megyéjükben első helyezést értek el. Összesen 44 diák érkezett kísérőtanárával a Református Kollégiumba. Az országos verseny megnyitóját a mezőtúri Polgármesteri Hivatal dísztermében tartották.

A versenyszervezőkön kívül szakemberek és az illetékes minisztériumok (oktatási, környezetvédelmi, vidékfejlesztési) képviselői is jelen voltak. Méltatták az elmúlt húsz év eredményeit és üdvözöltek néhány korábbi versenyzőt, akik azóta sikeres kutatók, biológusok, orvosok lettek. Köszöntötték a versenyzőket, kiemelve, hogy akik az országos versenyre eljutottak, mind jól teljesítettek már az eddigiekben. A megnyitó ünnepi műsorral folytatódott, majd a verseny névadójának emlékére márványtáblát avattak.
Ezután kezdődött a verseny. A diákok egy írásbeli, majd egy laborgyakorlati fordulón vettek részt. A munka este fejeződött be. Szombaton pedig reggel fél nyolctól este fél hétig terepgyakorlattal folytatódott. Mindeközben három alkalommal egy-egy dolgozatot írtak a versenyzők az elhangzott és megfigyelt dolgokból. Az írásbeli, a labor és a terepgyakorlat együttesen adta meg az összesített eredményt.

Iskolánkat ezen a rendkívül összetett, embert próbáló versenyen Komárom-Esztergom megye legjobbjaként Jámbor Bence 5. osztályos tanuló képviselte. Az összetett versenyben Bence igen rangos helyet, az országos 6. helyezést érte el. Mindegyik fordulón jól dolgozott, teljesítménye kiegyensúlyozott és igen dicséretes volt.
Ezen kívül posztert is kellett készíteni, melyet szakértő zsűri értékelt. A bakonysárkányi poszter 1. díjat kapott. További feladat volt egy kiselőadás előzetes elkészítése és bemutatása, melyben a tanuló kutatómunkája tükröződött. Bence a Zirci Arborétumban tett látogatásának tapasztalatait mondta el nagyon élvezetes, szakmai szempontból igen precíz módon vasárnap délelőtt.
A Kaán verseny eredményhirdetésére vasárnap délután került sor. Bence összetett 6. helyezéséért egy kedvezményes táborozást nyert. A tábort Prof. Dr. Tóth Albert főiskolai tanár vezeti majd Szolnokon. |
|
Iskolánk nyolc tanulója vett részt a Komárom-Esztergom Megyei Atlétika Szövetség és Bábolna által kiírt mezei futóversenyen 2012 május 10-én. A csodálatos környezetben, 28 fokos melegben vágtak neki a különböző távoknak.

A harmadik-negyedik osztályosok versenyén Manner Dominik 1000 méteren az ötödik helyen érkezett be több mint harminc induló között.
|
|
Bővebben...
|
|
XX. Teleki Pál Országos Földrajz- földtan Verseny |
|
|
|
|
A jubileumi versenyt május 11-13. között szervezték meg Balatonalmádiban. Az országos megmérettetésen 7-8. osztályos tanulók vehettek részt, akik megyéjükben első helyezést értek el. Összesen 44 diák érkezett kísérőtanárával a megnyitóra, őket a város vezetője és a MTT Földtudományi Szakosztályának Elnöke köszöntötte. Az üdvözlés után, a verseny első napján került sor az írásbeli fordulóra. A második napon, szombaton reggel 7-től délután 2 óráig terepgyakorlat volt a Balaton-felvidéken. Ezt követően késő estig szóbeli tudásukról adtak számot a versenyzők. A szervezőbizottság éjszakába nyúlóan összesítette a pontszámokat, majd vasárnap délelőtt eredményt hirdetett.
Iskolánkat Komárom-Esztergom megye legjobbjaként Benis Olivér képviselte az országos döntőn. Olivér ismét kiváló eredményt ért el, az összesített mezőnyben 2. helyezett lett. Ebben az évben elnyerte a legjobb szóbeli díját, ezen a fordulón ugyanis maximális pontot ért el.

A díjat Gábris Gyula professzor adta át neki és tanárának, Benis Istvánnak is. Benis tanár úr a második lett azon tanárok között, akik a verseny elmúlt húsz évében a legtöbb tanulót juttatták el az országos megmérettetésre. |
|
Beszámoló a svájci tanulmányútról

A tanulmányutat támogatták:
Bakonysárkány Község Önkormányzata
Ferenczi József Húsboltja, Kisbér
Alba-Kenyér Sütőipari Zrt, Rotter Jenő, Székesfehérvár
Malcsik József Húsboltja, Kisbér
HAMO Vegyesbolt, Bakonysárkány |
|
"Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni."
/Szent-Györgyi Albert/
Az Aka-Bakonysárkány-Vérteskethely Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény 2007 szeptemberében alakult azzal a céllal, hogy hatékonyan és gazdaságosan tudja szolgálni Aka, Bakonysárkány és Vérteskethely településeken a lakosság nevelési, oktatási és művelődési igényeit. Fenntartója a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás.
Intézményünk a Bakonysárkány-Vérteskethely ÁMK jogutódja. A kistérségben elsőként hoztunk létre olyan oktatási társulást, amely tagiskolával és tagóvodával is rendelkezik. Óvodai intézményegységeink Bakonysárkányban és Vérteskethelyen vannak, iskola Bakonysárkányban. Szülői igények alapján német nemzetiségi oktatást végzünk nyelvoktató kisebbségi formában. Az utóbbi években szép számmal választanak bennünket a felsődobosi szülők is. Mára mondhatjuk, hogy négy község oktatását, művelődését szolgálja az intézmény. Mindez mikroközponti szereppel ruház fel bennünket. A kistérségben egyedüli intézményként látunk el nemzetiségi-oktatási feladatokat.
Megújult nyelvi programunknak (tanodaközpont), jó szakmai munkánknak és verseny eredményeinknek köszönhetően- a kistérséget általánosan is jellemző csökkenő gyermeklétszám ellenére - iskolánkban nőtt a diákok száma.
Az utóbbi években folyamatosan megújuló épületben, komfortosabb környezetben várjuk diákjainkat. Az új mosdók, a tágas aula a mai kor követelményeinek megfelelőek.
Különleges kínálatunk a "Kétkultúrájú alkotópadlás": fafaragó, fazekas műhellyel és tankonyhával. A közelmúltban új informatika termet építettünk. Alsó tagozatos épületünket teljesen felújítottuk, bővítettük és korszerűsítettük. Gyermekbarát, esztétikus környezetbe várjuk a legkisebbeket is. Megújult tornatermünkben a sportoláson kívül kulturális programoknak is helyet biztosítunk. A modern oktatási eszközöket, segédanyagokat folyamatosan bővítjük. Jelenleg is több interaktív táblánk van, minden hatodik diákra jut egy számítógép. Folyamatos és sikeres pályázási gyakorlatunknak köszönhetően az informatikai eszközök rendszeresen bővülnek: tanulói laptopok, szavazószett, stb. 2010 októberében készült el multimédiás pedagógiai műhelyünk "Talentum terem" elnevezéssel. Asztali számítógéppel, laptopokkal, digitális fényképezőgéppel és kamerával, színes nyomtatóval és mobil interaktív táblával várjuk a multimédiával foglalkozni vágyó, tehetséges fiatalokat. |
|