Szeptember 24-én a szép időt és a napsütést kihasználva túrázni indultunk az alsó tagozatosokkal. Az immár hagyományossá vált Fekete István Gyalogtúrán az úticél a tavalyi év óta elkészült tó és környékének megtekintése volt. Az út során különböző terméseket és növényeket gyűjtöttünk, melyekkel kapcsolatban a tó partján kaptak feladatot a gyerekek. A sorompóhoz érve kicsit megpihentünk és elénekeltük a már jól ismert Sorompó dalt. Folytatva utunkat tovább énekelgettünk és gyűjtögettünk. Hamarosan megérkeztünk célunkhoz, ahol a tavalyi hatalmas munkagépek helyett egy szép halastavat és kisebb gyerekek számára kialakított játszóteret találtunk. Az árnyas fák alatt mindegyik osztálynak jutott egy-egy asztal két paddal, ahol a gyűjtött anyagokból tablókat készítettünk. A munkálkodás után elfogyasztottuk elemózsiánkat, majd jutott idő a játékok kipróbálására is. A visszafelé vezető úton nagy élményben volt részünk. Nem számítottunk rá, hogy sorompót kapunk, és mivel nem teljesen együtt haladtunk, a csapat egyik fele tudott csak átmenni, mielőtt leengedték volna azt. Két részre szakadtunk és a sorompó két oldalan vártunk, míg vagy tíz perc után elsuhant előttünk az egy kocsiból álló vasúti szerelvény. A túra fárasztó volt mindenkinek, de a friss levegő, a mozgás, a játék és az élmények kárpótoltak mindenért.

 

 

 

Malcsikné Tribusz Tünde, tanítónő

HATÁRTALANUL - A CIPSZEREK FÖLDJÉN, A FELVIDÉKEN, 2019. 09. 17-20.

Utazásunk célja volt, hogy a Rákóczi-emlékévhez kapcsolódóan felidézzük a Rákóczi-családhoz és a Rákóczi-szabadságharchoz köthető, érintett helyszíneket. Külhoni diákcsoporttal találkozva emlékezzünk a szabadságharc történéseiről és az utunk által érintett, hozzá köthető helyszínekről.

Az előkészítő óra során Benis István és Árvai Gézáné osztályfőnökökkel a résztvevő diákok áttekintették a külhoni magyarsággal kapcsolatos tudnivalókat, különös tekintettel a meglátogatandó területre vonatkozóan. A tanulók megismerték a Trianoni-döntés előzményeit és következményeit, máig tartó hatásait.

 

1.nap
A program első állomására, a Palásthy Pál Egyházi Alapiskolába látogattunk. A palásti iskolában Benisné Manner Melinda igazgatónő bemutatta településünket és iskolánkat egy prezentáció segítségével. A külhoni iskola diákjainak nagy örömére Molnár Csanád trombita előadást tartott, Molnár Rebeka pedig népdalt énekelt. Sok dicséretet kaptunk az ottani iskola tanáraitól. Ezt követően átadtuk ajándékainkat: intézményünket, természeti környezetünket és nemzetiségi múltunkat bemutató kiadványokat, helyben készült kerámia tárgyakat és történelmi könyveket. A császári iskola részéről Árvai Gézáné tanárnő tartott prezentációt, melyben iskolájuk névadója kapcsán kitért a történelmi vonatkozásokra is a Rákóczi-emlékév kapcsán. Vendéglátóink is tartottak egy történelmi bemutatót, mely remekül szemléletette a Trianoni-döntést és annak következményeit. Rozsnyón, II. Rákóczi Ferenc egyik kedvenc tartózkodási helyén tettünk egy történelmi eseményeket is felidéző városlátogatást. A fejedelem rezidenciáját, a Nehrer-házat is megtekintettük. Andrássy Franciska grófné szobránál nemzeti szalagot helyeztünk el. A délután folyamán túráztunk a Szlovák Paradicsomban a Hernád-áttörés mentén. A 146 m-es magasságú hatalmas sziklafalhoz, a Tamásfalvi-kilátóhoz gyalogoltunk fel, itt csodás kilátás várt bennünket. Már szürkült, amikor elfoglaltuk az Igló melletti szállásunkat a Rittenberg Panzióban. Esztétikusan kialakított szobák, finom vacsora várt bennünket. Jól esett az esti pihenés.

  

 

 

2.nap
Reggel szerpentinekkel tarkított hegyi utakon jutottunk el a Dobsinai jégbarlanghoz. Először egy gyalogtúrát tettünk a hegyre, majd egy órás séta következett a barlangi jégvilágban, a csodás, természet alkotta jégszobrok között. A következő állomásunk Szepesváralja volt, ahol a Szürke Szakáll gejzírt csodáltuk meg. Hosszú ideig figyeltük a mélyből feltörő savanyúvizet, közben megbeszéltük ennek geológiai okát. Látogatást tettünk a közeli "Szepesi Jeruzsálem" területén és megtekintettük a püspöki palotát, a 18. századi kanonoksort és a Szent Márton székesegyházat, ami egyébként az Egri csillagokból ismert Mekcsey István végső nyughelye is. Utunkat Lőcse irányába vettük és menet közben a Magas-Tátra havas csúcsaiban gyönyörködtünk. Lőcsén megnéztük a régi városházát és a Szepesi Múzeumba is bementünk. Megismertük a Lőcsei fehér asszony történetét. Késmárkon ugyancsak csodás programok vártak bennünket. Végignéztük a város történelmi központjában található műemlékeket, a Világörökség részét képező cipszer fatemplomot és a Thököly várat, majd koszorúzás következett Thököly Imre szarkofágjánál. Szepesszombaton a Szent György templomot tekintettük meg és nemzeti szalagot helyeztünk el az 1848-as obeliszknél. Gazdag programsorozattal a hátunk mögött zártuk a napot.

  

 

 

3.nap
Reggel Ólublóra utaztunk, ahol megmásztuk és végigjártuk a Lublói várat. A tanulók körében nagy érdeklődést váltott ki a szomszédos Skanzen, amely a gorál-német-szlovák népi építészetbe és népi kultúrába engedett betekintést. Közösen megnéztük a templomot és az iskolát, majd mindenki szabadon járhatta végig a szabadtéri épületeket. Ezt követően a kirándulás egyik legjobban várt programja következett, a dunajeci tutajozás. A különleges vízi járműveket gorál népviseletbe öltözött férfiak irányították. Tíz kilométeren és 90 percen keresztül festői környezetben, szédítően magas sziklák mellett, tajtékzó hullámok között, zöld fenyvesek mentén a lengyel-szlovák határvonalat követve haladtunk a folyón lefelé. Ez felejthetetlen élmény volt mindenki számára.  A következő állomásunk a folyó jobb partján fekvő ősi kolostor, a Vöröskolostor volt. Már szürkült, amikor a szálláshelyünkre értünk, így "By night Igló" program keretében egy buszos városnézésen vettünk részt. Este vetélkedőt szerveztünk a tanulmányút nevezetességeiről, a meglátogatott helyszínekről, a vonatkozó történelmi eseményekről. Vegyes csapatokat alkotva a következő feladatokat oldották meg a tanulók: puzzle képek kirakása, TOTÓ. A három, dobogós csapatot mindenki megtapsolta.

  

 

 

4.nap
Tanulmányutunk utolsó napján elsőként a Szepesi várat kerestük fel. Ez szintén jó lehetőség volt a történelmi ismeretek bővítésére, rendhagyó, izgalmas formában, autentikus környezetben, sok-sok kalanddal. Ezt követően Kassára utaztunk, ahol a város nevezetességeit tekintettük meg. A Mátyás építtette Kassai dóm monumentalitása és szépsége mindenkinek felkeltette az érdeklődését. Megkoszorúztuk II.Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona és Bercsényi sírját is. 160 lépcsőn keresztül jutottunk fel a toronyba, ahol csodás panoráma várt ránk. Ezt követően még megismertük néhány nagy magyar személyiség életének kassai vonatkozásait is. Az útunkat mindvégig egy nagy tudással rendelkező, a gyermekek igényeire mindvégig tekintettel lévő idegenvezető segítette.

 

 

 

 
Jó volt itt magyarnak lenni 4 napon át 40 diákkal és tanárral otthonunktól 400 km-re. Köszönet a támogatásért a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek!

 

Az utazást követően értékelő órát tartottunk, ahol átismételtük, hogy milyen helyszíneken jártunk és milyen történelmi vonatkozásokat ismertünk meg.

Benis István, Benisné Manner Melinda programfelelősök

Tanévnyitónk alkalmából sok szeretettel köszöntöm iskolánk valamennyi pedagógusát és tanulóját, a szülőket, vendégeinket és beiskolázási körzetünk településeinek vezetőit!

Utoljára, ebben a formában az évzárón találkoztunk. Azóta bizonyára mindenkinek rengeteg szép nyári élménye született, melyekhez reményeim szerint iskolánk is hozzájárult, hiszen két napközis táborban és egy robotika táborban összesen 55 tanulónak biztosítottunk hasznos programokat és kellemes időtöltést.  További 70 diákunk vett részt a betyár táborban és a foci táborokban, amelyek szintén emlékezetesek voltak számotokra. Nem könnyű megválni ennyi jó kalandtól, tudom. Ezért tesszük mi is kellemesebbé az évkezdést számotokra. A hagyományos tanévnyitó után osztályfőnökeiteknek mondhatjátok el élményeiteket, majd tíz órától Kovácsovics Frizsina tanévnyitó koncertjére megyünk a Faluházba.

Adunk lehetőséget az élményszerzésre a közeljövőben is. Szeptember 17-től 20-ig a hetedik osztályosok a szlovák Tátrában vehetnek részt egy tanulmányúton „Rákoczi nyomán”. Ez a sikeres Határtalanul pályázatunknak köszönhető, melyre több mint két millió forint támogatást kaptunk a társiskolánkkal közösen. Ezt követő héten, szintén pályázati keretből a hatodik osztályosok egy hetes erdei iskolában vesznek részt a Vértesben. Harmadik, negyedik, ötödik osztályosaink ingyenesen utazhatnak a Győri Mobility robotika programjára az ősz folyamán.

Amikor az évnyitót tervezzük, rendszerint azt gondoljuk mi tanárok is, hogy nincs mit ünnepeljünk még, hiszen csak most kezdjük meg a munkát. Ma mégis felül kell bíráljam ezt a véleményünket, mert van okunk az ünnepelésre. Először is kereken 90 éve épült iskolánk felsős épülete. Ez alatt az idő alatt óriási fejlődésen ment át az intézmény. Én főleg az elmúlt 20 évről tudok beszámolni, amióta igazgató vagyok. 98-ról 183-ra nőtt a tanulói átlaglétszámunk. 11 pedagógus státusz helyett 18,5 áll rendelkezésünkre a hatékony és eredményes oktatás érdekében. És ünneplésre ad okot az is, hogy – az országot jellemző óriási tanárhiány ellenére – ezeket az álláshelyeket mind be is tudtuk tölteni, a nyugdíjba vonuló kollégák helyére is sikerült újakat találni. Így teljes létszámmal, kiváló szakosellátottsággal indítjuk a tanévet.

Ünneplésre ad okot az is, hogy a nyáron több pozitív változás történt az épületeinket illetően. Az alsóban az összes tantermet, valamint mindkét épületünkben a folyosót és a lépcsőházat is ki  tudtuk festetni. Két új 4K-s kivetítőt kaptunk. Ebből egyet az alsóban, egyet pedig a felsőben szereltünk fel. Igazán hangulatos őszi díszletbe öltöztetett termekkel, aulával várunk benneteket. És talán reggel már személyesen is láttátok az alsós udvar rendkívül kreatív díszletét, amiért már sok elismerést kaptunk a szülőktől. Ezeket köszönjük, hiszen a pozitív megerősítésre nekünk is szükségünk van, hogy jó kedvvel és bizakodással tudjunk újabb feladatokba kezdeni, vagy a régi eredményes munkát folytatni. Ezúton bíztatom is Önöket kövessék az iskola honlapját (sarkanysuli.hu) és a facebook oldalát, ezen sok információt teszünk közzé. Lájkolják és osszák meg jó híreinket, eredményeinket, hogy ezeket minél többen megismerhessék. Köszönjük minden támogatónknak, aki kisebb vagy nagyobb összeggel, munkájával hozzájárult környezetünk szebbé tételéhez! A községi önkormányzatokon kívül szeretném kiemelni a Szülői Munkaközösség és a Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatását. Nagyon köszönöm az iskola minden dolgozójának a hetekig tartó előkészítő munkáját!

Ünneplésre ad okot az is, hogy 19 első osztályos tanulót köszönthetünk ma a tanévnyitón, akik most megmutatják mindannyiunknak, hogy milyen bátrak, ügyesek, iskolára érettek.

Gondolom a többség már izgatottan várja milyen változások lesznek az előző tanévhez képest. Ehhez előszőr is szeretném bemutatni új kolléganőnket, Pisch Katalin tanítónőt, aki már két évet a Móri Petőfi Sándor Általános Iskolában dolgozott és matematika műveltségi területes diplomáját alkalmazva főleg felsős matematikát tanított. Májusban a móri iskolában sikeres minősítő vizsgát tett. Nagyon örülünk, hogy a kolléganő elfogadta meghívásunkat és ettől a tanévtől iskolánk tantestületét erősíti. Változás még, hogy GYES-ről visszatért Horváth-Gál Zsófia tanárnőnk, de a megüresedett álláshelyek egyikén meg tudtuk tartani Vörös Éva kolléganőnket is, aki ettől a tanévtől kezdve végre nemcsak a német, hanem a magyar szakos diplomáját is tudja hasznosítani iskolánkban. Ezen kívül még egy új kolléganőt kell megemlítenem, ő Horváth Éva tanárnő, aki óraadóként fogja a 8. évfolyamosoknak a biológiát tanítani.

 Az elsősök osztályfőnöke Buda-Rácz Éva, a negyedikeseké Krichó Krisztina, az ötödikeseké Mór Mária tanárnő lesz. A többi osztály vezetője nem változott. Megmaradt a 8. évfolyamon az osztálybontás. Az ötödik évfolyamon az előző tanévhez képest még több tantárgyi bontást alkalmazunk, így összesen 20 plusz órát tettünk ennek az évfolyamnak a délelőtti óráihoz. Nagy eredmény, hogy az egyre csökkenő órakeretek mellett meg tudtuk tartani a 6 napközis, illetve tanulószobai csoportunkat. Ebből 3-3 lesz az alsóban, illetve a felsőben. Októbertől újra indulnak a pályázati keretből finanszírozott szakkörök is. Folytatódik az EU-s pályázatból támogatott digitális oktatási projektünk, a LEGO eszközökkel támogatott tanórák, a tanulói tabletek alkalmazása tanórákon és a robotika.

Mától lehet kérni étkezést és napközit is. Az étkezési igényeket most rögtön a tanévnyitó után fogjuk felmérni. Az iskolajáratok indulási ideje megegyezik a tavalyival.

Végül pedig szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy az év végi ünneplésre a tanév során elért eredményeink tükrében lesz okunk. Ehhez pedig szükséges, hogy az egész tanéven keresztül kitartóan dolgozzunk, tanuljunk. Harry Lorayne szavait ajánlom a figyelmetekbe: „Egy gödör ásását leszámítva, kevés dolog van, amit rögtön legfelül lehet kezdeni.”

Mindenkinek eredményes, jó hangulatú tanévet kívánok!

Molnár Gábor zenés-énekes produkcióval zárta az ünnepséget.

Másfél évtizedes hagyományunknak megfelelően minden elsősünk „schulbeginn tölcsért” kapott ajándékba.

Megkezdődött a tanítás! A tanévben is mindennapi életünk része a balesetmentes közlekedés. Az iskolás évek kezdetén a gyerekek egyre önállóbbá vállnak ezért – mint a közlekedés aktív résztvevőinek – nap mint nap veszélyeket rejtő szituációkat kell megoldaniuk. Fontos, hogy már fiatalabb korban kialakítsuk azokat a szokásokat és döntési készségeket, amelyek segítséget nyújtanak nekik különböző döntési helyzetek kialakításában.

A kisbéri rendőrség egy fényvisszaverő hátizsákkal ajándékozta meg első osztályos tanulóinkat. A hátizsákon olvasható feliratok, jelek, mind a balesetmentes közlekedésre hívják fel a gyerekek a figyelmét. A táska fényvisszaverő csíkokkal lett felszerelve, ami szintén fontos, hogy láthatóak legyenek a közlekedésben!  Diákjaink nagyon örültek az ajándéknak. A hátizsákot szívesen vették a hátukra, majd nagy gonddal csomagolták vissza, hogy sérülés nélkül szállíthassák haza. Köszönjük a rendőrségnek az ajándékokat!

Reméljük, az egész tanév folyamán segítséget nyújtanak a balesetmentes közlekedésben.

Buda-Rácz Éva, tanítónő

Táncosaink a nyári szünetben Bulharyban vendégeskedtek, a fellépésükről és a programokról Molnár Anna 6. osztályos tanuló készített beszámolót.

"Szombaton reggel fél 9-kor indultunk a faluházból a busszal. Az indulás előtt még próbáltunk egyet. Amikor elindultunk, körülbelül 3 órát utaztunk, mire odaértünk. A kempingnél minden családnak egy külön faháza volt, ahol volt 4 ágy, egy asztal, egy kisebb hűtő és még vízforraló is. Miután elfoglaltuk a szállást, elmentünk ebédelni. Miközben ebédeltünk, kiderült, hogy mi csak este 6-kor fogunk fellépni. Amíg várakoztunk, elmentünk sétálni a faluba. Amikor az előttünk lévők szerepeltek, elkezdett esni az eső, és így nekünk a szakadó esőben kellett táncolnunk, de nem baj, mert így sokkal izgalmasabb volt. A közönségnek nagyon tetszett a műsorunk. Az előadás után vacsoráztunk. Este 7 körül elkezdődött az éjfélig tartó zene és tánc. Amikor vége lett, mindenki visszament a szállására. Reggel mikor mindenki felkelt, elmentünk reggelizni és utána a lednicei kastélyba. A kastélyban gyönyörű angolkert és franciakert is volt, és a pálmaházba is be lehetett menni. Azután, hogy megnéztük a kastélyt, visszamentünk a buszhoz és elindultunk vissza Bakonysárkányba."