Iskolánkban hagyománnyá vált, hogy a nagycsoportos óvodások ellátogatnak egy délelőtti iskolai programra. Ebben az évben is matematika, szövegértés, német nyelvi és néptánc foglalkozások várták őket. Tündi, Márti és Magdi néni játékos, de a fejeket alaposan igénybevevő foglalkozása után Gábor bácsival mindenki kipihenhette a szellemi fáradalmakat és vidáman rophatta a táncot.

IMG_0181 IMG_0203

Míg a gyermekek tízóraiztak, a szülőknek az iskola igazgatója tartott tájékoztatót az intézmény sajátosságairól és a beiratkozás rendjéről.

Az óvodások láthatóan jól érezték magukat, hiszen aktívan és ügyesen bekapcsolódtak a foglalkozásokba. Örömmel fogadták az ajándékot, mely egyben egy kis játék is számukra és emlékezteti majd őket az iskolában töltött időre.

Szeretettel várjuk, hogy újra találkozhassunk velük!