Iskolánk tanulója, Varga Tamás már az előző évben is megmutatta, hogy természetismeretből az átlagos diákoknál sokkal többet tud, hiszen megnyerte a Kaán Károly Természetismeret Verseny megyei döntőjét. Ebben a tanévben is, már az év elejétől  elkötelezetten foglalkozott a növény és állatvilággal, a földrajzi ismeretekkel. A természetismeret tananyagot a TermészetBúvár folyóirat cikkeivel kiegészítve tanulta. Sok szabadidőt áldozott délutánjaiból, amikor együtt beszéltük meg a feladatok helyes megoldásait. Természetesen munkájához a szülői támogatást is megkapta. Mindennek meg lett az eredménye, hiszen a verseny idei megyei döntőjét 86 %-on teljesítette, ennél jobb eredményt senki nem ért el Komárom-Esztergom megyéből. Egy ugyanilyet viszont igen, ezért újabb rövid teszt kitöltésével döntötte el a szervező bizottság ki lesz az abszolút első és ki megy az országos döntőre. A feladatlap kitöltése végül a versenytársnak egy ponttal jobban sikerült.

DSC_0002

Tomi, a Kaán Károly Természetismeret Verseny megyei döntőjében kiváló teljesítménnyel második helyezett lett. Gratulálunk a mások számára is példamutató teljesítményhez, a kitartó felkészüléshez, a nagyszerű eredményhez!

DSC_0003

Benis István, felkészítő tanár