Több mint egy évtizedes hagyományunkat folytatva ebben a tanévben is megszerveztük a mesemondó találkozót, melyre a bősárkányi és a szili (szilsárkányi) iskolások is eljöttek. A programot a MESEVARÁZS című zenés műsorral nyitották meg tanulóink. Kedvenc meséikből válogatva adtak elő egy-egy fülbemászó dallamot (Mézga Géza, Micimackó, stb.). A produkció nagy értékét az adta, hogy a felsős énekkarosok mellett a legkisebbek is daloltak csoportban vagy egyedül. Volt egy „igazi sárkány” is, aki hatalmas zöld testével, folyamatosan füstölve szórakoztatta a közönséget. A szereplők: Tóth Kata, Tóth Máté, Egri Bence, Varga Tamara, Benczik Hanna, Vida Ramón, Molnár Rebeka, Dávid Benedek, Dávid Zsófia és az énekkar, továbbá Klenota Rajmund. A tanulókat felkészítette és a műsort megnyitotta S’ Tamaskovics Anikó

IMG_8758

IMG_8760 IMG_8768

IMG_8769 IMG_8776

Két vendég kislány is érkezett Mórról, akik szép példát mutattak arra, hogyan lehet a mesemondást és az éneklést magas színvonalon megvalósítani már az általános iskolában.

IMG_8777 IMG_8778

Ezt követte a mesemondó verseny, mely két helyszínen zajlott. Az értékelés négy korosztályban történt. Íme, az eredmények:

IMG_8786

1-2.osztályosok:

1. helyezett: Pozsgai Bence, Szil és Joó Emma, Bősárkány
2. helyezett: Hajnal Péter László, Bakonysárkány
3. helyezett: Szili Vince, Szil

Különdíjas: Szadai Zsófia, Bakonysárkány

IMG_8789

3-4.osztályosok:

1. helyezett: Molnár Rebeka, Bakonysárkány
2. helyezett: Kollár Ákos, Bősárkány
3. helyezett: Ábrahám Dávid János, Bakonysárkány

Különdíjas: Antal Tizedes Márk, Szil

IMG_8791

5-6.osztályosok:

1. helyezett: Szimler Patrícia, Bakonysárkány
2. helyezett: Pánácz Virág, Szil
3. helyezett: Világi Áron, Bősárkány

Különdíjas: Németh Boglárka, Bősárkány

IMG_8793

7-8.osztályosok:

1. helyezett: Büki Barbara, Bősárkány
2. helyezett: Kovács Babett, Bősárkány
3. helyezett: Kajtár Virág, Bősárkány

A helyezést elért tanulók oklevelet és könyvjutalmat kaptak. Minden résztvevő emléklapot és egy kerámia „Vukot” vihetett haza. Gratulálunk!

Köszönjük a Móri Radnóti Miklós Ált. Iskola tanulóinak, tanárainak, Sinkoviczné Varga Mártának és Szabó Magdolnának a munkáját a zsűriben.  Székely Emesének a kerámia díszek elkészítését és a szervezésben való közreműködést, Kökény Kittinek a díszletet és Rumán Sándornak az okleveleket, valamint S’ Tamaskovics Anikónak a szervezést. Köszönünk minden további segítséget a háttérmunkákban!

Egészségünk érdekében!

honlapra2

A bakonyszombathelyi iskola által szervezett versenyen ebben az évben is részt vettek legjobb mesemondóink: Hajnal Péter, Molnár Anna, Molnár Rebeka, Ábrahám Dávid és Szimler Patrícia. Dicséretet érdemelnek a tanulók a versenyen való eredményes részvételért. Külön gratulálunk Szimler Patrícia 6. osztályos tanulónak, aki korosztályában első helyezést ért el.

IMG_8923

Felkészítő tanárok: Székely Emese, Malcsik Józsefné, Smid Márta, Szroghné Patvaros Zsuzsanna, Prosszerné Benczik Edit.

Iskolánkban az előző tanévben megkezdett hagyományt követve, közösen gyújtottuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. A meghitt program része volt az is, hogy Horváth-Gál Zsófia tanárnő egy tanulságos történetet olvasott fel az ünnephez kapcsolódóan.

IMG_8919 IMG_8915


Elérkeztünk advent második hétvégéjéhez. Az adventi koszorú második gyertyáját Pisch Erzsébet 6. osztályos tanuló gyújtotta meg. A mai tanulságos mesét Horváth-Gál Zsófia olvasta fel a gyerekeknek. Az énekkarosokat S’ Tamaskovics Anikó készítette fel.

IMG_8928 IMG_8938