Megyei kiválóságunk
A Teleki Pál Földrajz-földtan Verseny megyei döntőjén már egy-két évtizede kiváló eredményeket érnek el a bakonysárkányi iskola tanulói. Ebben az évben Gulyás Eszter, 7. osztályos tanulónk képviselte iskolánkat. Most is sikerült a dobogóra kerülni. Eszter megyei 3. helyezett lett. A versenyt hosszas készülés előzte meg, hiszen nem elegendő az órai anyag átfogó ismerete a sikerhez. Tájékozottnak kell lenni a kiegészítő anyagban, a TermészetBúvár folyóirat cikkeiben és – ebben az évben először - szakmai filmekből is volt kérdés. Eszter hónapok óta tartó kitartó munkája meghozta a gyümölcsét.
Gratulálunk a jó eredményhez!
Benis István, szaktanár
Könyvtári foglalkozás
Április 5-én, kedden délben rendhagyó könyvtári foglalkozáson vettek részt 3. és 4. osztályos diákok. Mikolasek Zsófia a József Attila Megyei- és Városi Könyvtár munkatársa egy interaktív drámapedagógiai foglalkozás keretében mutatta be a gyerekeknek Finy Petra A Fehér Hercegnő és az Arany Sárkány című könyvét. Izgalmas feladatok során tárult fel a mesés ókori Kína világa, és Bái hercegnő alakja, élete. A feladatok megmozgatták a gyerekek fantáziáját és testét is, hol a hercegnő bőrébe bújva képzelték el a következő jelenetet, hol testükből szobrot-élőképet formázva értelmezték a történteket. A játékos feladatok közben szinte észrevétlenül zajlott az olvasási-, szövegértési készség fejlesztése, és a nyelvtani ismeretek gyarapítása. Ráadásként a mese egy nagyon fontos mondanivalót hordoz, a toleranciáról szól. Egyedi módon beszél a kirekesztettségről, az elfogadásról, arról a tényről. hogy mindenkinek helye és feladata van a világban, függetlenül attól, hogy mennyire felel meg a többség által támasztott elvárásoknak. A gyerekek felszabadultan, aktívan vettek részt a feladatokban, sokat tanultak közben és reményeim szerint a bemutatott könyvet többen is elolvassák majd.
Köszönjük ezt a remek lehetőséget a Könyvtárnak!
Szroghné P. Zsuzsa
Járási szavalóverseny
A költészet napjához kapcsolódó járási szavalóversenyünket immár 25. alkalommal rendeztük meg április 4-én a bakonysárkányi Faluházban. A jubileumi alkalom igazán jó lehetőség volt arra, hogy régi vágyunk teljesüljön és tanulóink Varró Dániel költővel találkozhassanak. Az író-olvasó találkozó létrejöttét a könyvtár segítette.
A gyerekekre és felnőttekre nagy hatással volt a költő. Az előadás, beszélgetés során mindenki talált neki szóló, érdekes információkat. Kauba Katalin, 3. osztályos tanulónk a következőket írta a költőről, és a tőle hallottakról:
„Szemüveges, a magassága közepes. Humoros, hosszú a haja, 38 vagy 39 éves. Varró Dániel remek költő. Elütötte egy autó, de nem lett nagy baja. Ahogy meg tudtam állapítani, nagyon vicces verseket tud írni. Nem nagyon jó énekes.”
Varró Dánielt és a vendégeket Rumán Sándor magyar szakos tanár köszöntötte. A verseny technikai információit Prosszerné Benczik Edit mondta el a szavalóknak és kísérőiknek.
A verseny három kiscsoportban zajlott. A zsűri tagjai Róth Ilona és Székely Emese, Ihászné Erdélyvári Csilla és Szabó Magdolna, Kemény Péterné és Rumán Sándor voltak. Az értékelés négy korcsoportban történt. Íme az eredmények:
1-2. osztály
1. helyezett: Maszlavér Lilien Hanna, Bakonyszombathely
2. helyezett: Horváth Rebeka, Kisbér
3. helyezett: Vincze Nóra, Súr
Különdíj: Varga Ádám, Bakonysárkány és Altziebler Cser Lara, Kisbér
3-4. osztály
1. helyezett: Molnár Rebeka, Bakonysárkány
2. helyezett: Ábrahám Dávid János, Bakonysárkány
3. helyezett: Gazdag Zalán, Bakonysárkány
Különdíj: Balom Kata, Kisbér és Jámbor Blanka, Kisbér
5-6. osztály1.
1. helyezett: Ackermann Petra, Súr
2. helyezett: Ruzsás Kata, Kisbér
3. helyezett: Tánczos Luca, Kisbér
Különdíj: Lesz Leila, Kerékteleki és Vachtler Ágnes, Súr
7-8. osztály
1. helyezett: Bakos Dominika, Bakonysárkány
2. helyezett: Végh Borbála, Kisbér
3. helyezett: Maszlavér Dániel, Bakonyszombathely
Benisné Manner Melinda, igazgató
Fotók: Székely Márton, igh.
„Posztolj verset az utcára!”
A nyolcadik osztályosokkal szokatlan módon emlékeztünk meg József Attila születésének 111. évfordulójáról, vagyis a magyar költészet napjáról. A gittegylet.com honlap felhívásának eleget téve nekiindultunk, hogy településünk forgalmasabb helyein elhelyezzük egy-egy magyar költő alkotását. Petőfi Sándortól Lackfi Jánosig tizenhárom költemény kézírásos másolatát „posztoltuk” ki a kis iskolánál, a Bakony Vegyesboltnál, a buszmegállóban, a könyvtár előtt, a Postánál, a Polgármesteri Hivatal előtti hirdetőn. Az eseményről készített fotókat a http://posztoljverset.hu valamint a Facebook https://www.facebook.com/events/1719991954948762/1732435480371076/ oldalán is elhelyeztük. A http://posztoljverset.hu oldalon a verscímek alapján vagyunk megtalálhatók. (Hazatérés, Szeptember végén, Futballisták, Perc, Nosztalgia, A magyar ugaron, Tiszta szívvel, Őrizem a szemed, A föl-földobott kő, Nem tudhatom, Nyári éjszaka, Vaslovag, Nyelvlecke)
Jövőre nagyobb hírveréssel szeretném kibővíteni a posztolók körét.
Rumán Sándor, magyar szakos tanár
Sikeres versenyzők
Ebben az évben először került megrendezésre a járási szintű népdaléneklési verseny, melyre csoportos és egyéni kategóriában lehetett jelentkezni. Iskolánkból Benczik Hanna, Egri Bence, Tóth Kata, Tóth Máté, Varga Tamara első osztályos tanulók, Molnár Rebeka harmadik osztályos diák, Heller Barbara és Rakita Boglárka negyedik osztályos, Takács Dominik és Valki Ákos 5. osztályos diákok jutottak a járási döntőbe. A császári megmérettetésen, melyet április 13-án tartottak a Közösségi Házban kiválóan szerepeltek tanulóink. Íme, a pontos eredmények:
Egyéni kategóriában Egri Bence 1. helyezett, Takács Dominik és Valki Ákos megosztott harmadik helyezett lett. Tóth Máté megnyerte a közönség díjat is.
Csoportos kategóriában Tóth Kata és Varga Tamara páros első, míg Benczik Hanna, Egri Bence és Tóth Máté csapata, valamint a Heller Barbara, Rakita Boglárka páros megosztott második helyezett lett. A tanulókat Stipsitsné Tamaskovics Anikó tanárnő készítette fel a versenyre. A kísérésben és szállításban Székely Emese tanítónő is közreműködött.
Gratulálunk a sikerekhez!
Facebook oldalunk
Időjárás
Elérhetőségek
Keresés
Nemzetiségi rajzpályázat