Elsős és negyedikes tanulóinkkal Székesfehérvárra kirándultunk. Az osztályok két-két tanítóval keltek útra: a kisebbekkel Székely Emese és Kökény Kitti tartott, míg az idősebbeket Szroghné Patvaros Zsuzsanna és Szabó Magdolna kísérte.

Egyik állomásunk a Koronás Park volt. Ebben a történelmi játszóparkban kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatták a legősibb és a legújabb játékokat.

Legfiatalabb tanulóink a népi mesterségek jegyében egy kézműves foglalkozáson vettek részt, ahol nemezlabdát készítettek.

 

20160531_094917

A nagyobbak közép- és újkori játékokkal, eszközökkel ismerkedtek meg. Ezt követően hét állomáson bizonyították ügyességüket, eszességüket: gyerekjátékokat szerencsejátékokat, labdajátékokat dobó- és célzó játékokat, ügyességi játékokat, különböző sportjátékokat, illetve logikai játékokat próbáltak ki.

IMG_6872

Diákjaink nem távoztak üres kézzel: papírkoronát és lufit kaptak a parkban eltöltött pillanatok emlékére. Ezután tettünk egy kis megállót, amikor is a gyerekek fagylaltot nyalogatva és kicsit megpihenve készültek fel az új izgalmakra.

 

IMG_6887

A fagyizást követően, az életkori sajátosságokat figyelembe véve szétváltak az osztályok, és két csoportként, más-más programmal folytattuk utunkat.

A negyedikes tanulók a mozi felé vették az irányt: Kipling ismert gyermekregényét, A dzsungel könyvét nézték meg 3 dimenzióban. Az elsősökkel pedig ellátogattunk a Hetedhét Játékmúzeumba. Itt a gyerekek jobban megismerkedtek a régi utazási szokásokkal, majd egy szobát betöltő vasúthálózatot építettek fa sínekből, rengeteg fa vonattal, építőkockával.

20160531_135335 20160531_140257

Mint a gyerekek, mint a felnőttek nagyon jól érezték magukat ezen a napon. Rengeteg élménnyel és emlékezetes pillanattal gazdagodva, boldogan tértünk haza a kirándulásról.

 

01

 

Kökény Kitti tanítónő

Év végi tanulmányi kirándulásunkat Tatára, a vizek városába szerveztük 2. és 3. osztályos tanulóinknak. A gyerekek közül sokan jártak már Tatán, de sikerült különleges helyre vinnünk őket.

Délelőtt a Fényes Tanösvényen tettünk egy közel 1500 méteres sétát. Kanyargós pallókon vezetett az utunk, lábunk alatt a természetesen feltörő vízzel. Túravezetőnk sok érdekeset mesélt az itt élő állatokról és a csak itt honos növényekről. Láttunk nagy fehér kócsagot szállni, hallottuk a fekete harkály hangját, megfigyelhettük hogyan szalad a víz tetején a vízi tyúk.  A kilátóból is jól látható volt a vízfelszínt fedő összefüggő békanyál. Nagy élmény volt a függőhídon átszaladni, ahol majdnem mindenkinek sikerült szárazon maradni.

A kiadós séta után közvetlen közelről megcsodáltuk a várat. Az őt körülölelő parkban egy több mint 230 éves platánfa árnyékában piknikeztünk, ebédeltünk.

WP_20160530_14_01_25_Pro WP_20160530_14_18_05_Pro


Délután egy hosszú Dotto vonatozással bebarangoltuk a várost. Az Öreg–tótól a folyamatosan szépülő Angolparkon át a Cseke-tó partján vezetett utunk a Kálvária dombig. Egy osztálykirándulás elmaradhatatlan része a mindent megkoronázó közös fagyizás.

WP_20160530_12_54_10_Pro

Szőke Ágnes tanító

Június 2-dikán az 5. osztály tanulmányi kiránduláson vett részt.  Első utunk Komáromba vezetett. Nagyigmánd határához érve rövid kitérőt tettünk, hogy közelebbről is megcsodáljuk a szélerőmű parkot. Az építmény lábánál állva megállapítottuk, ha egymás vállára állnánk, akkor sem érnénk fel a hatalmas lapátokhoz, melyeket a szél mozgat.

1 2

Komáromban a Klapka György által emelt Monostori Erődbe vezetett utunk. A tárlatvezetés során megtudhattuk, hogy a földerőd miben különbözik a hagyományos váraktól, és azt is, hogy milyen volt a katonák élete és képzése a vár falai között. A kiállító termekben megismerkedtünk a Duna-menti mesterségekkel, és megtekintettük a szállítóhajók néhány makettjét.

3 5

4 6

Megcsodálhattuk a faragott kövekből épült védfalakat, bástyákat, a haditechnikai parkot és izgalmas sétát tettünk a 3 km hosszú, olykor félelmetesnek tűnő kazamatarendszerben. A sötét földalatti folyosóról kilépve a pipacsokkal borított harcmező képe fogadott bennünket.

7 8

9 10

A nap második részében a Győri Xantus János Állatkertben tettünk látogatást. A séta alatt a gyerekek új ismereteket sajátíthattak el az állatkertben élő fajokról, az állatok szokásairól, természetükről, viselkedésükről és lehetőségük volt állatsimogatásra is.

11 12

13 14

A nap végén a játszótér kínálta lehetőségeket is mindenki kipróbálhatta a maga kedvére.

15 16

17 18

A közeledő sötét felhők, no meg az óra mutatója jelezte a kirándulás végét. Kellemesen elfáradva, de élményekben gazdagan tértünk haza.

Mór Mária, osztályfőnök


A hetedik osztályosokkal ebben a tanévben Sopronban és környékén jártunk tanulmányi kiránduláson. Az első állomásunk célja a Fertő-tó feltérképezése volt. Nem is lehetett volna ezt autentikusabban módon tenni, mint egy sétahajóról. A kapitány tájékoztatója mellett saját szemünkkel is meggyőződhettünk a nádas sajátos világával. Ausztriába is átutaztunk, egészen Mörbisch-ig, ahol megtekintettük a vízi színpadot.

IMG_0055 IMG_0059

IMG_0046 IMG_0039

Mindenkinek nagy élményt jelentett a fertőrákosi kőfejtő bejárása. A nemrégiben felújított kőbányában igazán korszerű körülmények várják a látogatókat. Biztonságos lépcsők a tetőre vezető úton, interaktív kiállítások, tájékoztató vetítések, korszerű barlangszínház.

IMG_0071 IMG_0079

IMG_0091 IMG_0096

Másodszor is átléptük az osztrák-magyart határt a Páneurópai Piknik Emlékhelyen. A történelmi eseményeken végigvezető tablók után Melocco Miklós Áttörés című szobrát is megtekintettük.

IMG_0100 IMG_0109

Sopron belvárosának kötelező nevezetességeit részben nappali fényben, részben esti kivilágítás mellett jártuk végig.

IMG_0142 IMG_0143

Bár a Károly-kilátóhoz csak egy gyalogtúrával lehet feljutni, de nem bántuk meg a fáradozást, mert Andrássy Péter tanár úr, biológus nagyon élvezetes, humoros, ugyanakkor oktató és nevelő célzatú bemutatója és a páratlan kilátás megérte.

IMG_0156 IMG_0161

Természetesen a nevezetességek mellett az élményt nyújtó bobozás, a fagyi és a finom vacsora sem maradhatott el. Ezúttal a csoport minden tagjának nagyon ízlett és igazán esztétikus környezetben fogyaszthattuk.

IMG_0133 IMG_0128

IMG_0147

Harmadik alkalommal akkor léptük át az osztrák-magyar határt, amikor felmentünk a Kőszegi-hegység és egyben a Dunántúl legmagasabb, 899 méteres pontjára, az Írottkőre.  Nem volt könnyű az 5 km-es túra egy „átvirrasztott” éjszaka után, de mindenki becsülettel megcsinálta. A hegytetőn csodálatos napsütés, felújított kilátó és szép panoráma várt ránk. A túrának különösen az adott aktualitást, hogy a Nemzeti Összetartozás Napjára esett.  Rajtunk kívül számos más csoport is fontosnak tartotta, hogy a földrajzi szempontból különleges helyet ezúttal a történelemi oldaláról is megismerje. Az elsőként visszaérők felfrissülhettek a Hörmann forrásnál.

IMG_0181 IMG_0195

Rövid kitérőt tettünk a Szent Vid-kápolnánál, majd hazafelé a kőszegi Jurisics várnál. Utunk során a szikla oldalában a természet létért folytatott küzdelmének megdöbbentő példáját láttuk: egy öreg bükkfát a sziklára fonódó gyökérzettel.

IMG_0173

Benis István, osztályfőnök

Május hónapban iskolánkból több tanuló mérettette meg tudását, tehetségét más iskolák tanulóival szemben. Mint minden évben idén is Kisbéren rendezték meg az alsó tagozatos diákoknak A körzeti anyanyelvi versenyt. Iskolánkat négy tanuló képviselte a 3. és a 4. osztályból. Horváth Viktória, Kokas Nikoletta, Cseszneg Fanni, Tóth Ádám. Versenyzőinknek nem volt könnyű dolguk, mert mindkét korosztályban 18 tanuló között kellett helyt állniuk. Legsikeresebben Viktória és Ádám szerepelt. Mindketten IV. helyezést értek el.

nyelvtan

 

Hetedik alkalommal rendezték meg Kömlődön a Pálóczi Horváth Ádámról elnevezett szavalóversenyt. Iskolánkból három tanuló készült egy-egy vers elmondásával.

Gazdag Zalán, Paulovics Galina 3. osztályos és Farkas Melina 6. osztályos tanulók. Legsikeresebben Zalán szerepelt. Korosztályában ll. helyezést ért el. A verseny színvonalát emelte, hogy a zsűri elnöke Kautzky Armand színművész volt.

 

szavalk

Május 27-én sakkozóink a Sakkbarátok Egyesülete Kisbér-Ászár által rendezett V. Bakonyalja Kupán vettek részt.

3. osztályból Salamon Bence, Molnár Rebeka

4. osztályból Tóth Ádám, Heller Barbara, Ferenczi Gábor, Ábrahám Dávid, Sajkás Dominik

5.oztályból Ősz Gergő

Egész délelőttöt betöltő versenyen legsikeresebben Salamon Bence szerepelt. Korosztályában lll. helyezést ért el.

sakk

Minden versenyzőnek gratulálunk a sikeres szerepléséért és helytállásáért!

Smid Márta tanító