Kpkivgs

Az 5.osztályos tanulók május 12-én a Tankerület jóvoltából rendhagyó történelem órán vettek részt a Kisbéri Lovardában.

Elsőnek egy interaktív előadást hallgattak meg tanulóink a honfoglaló magyarok életmódjáról, szokásaikról, harcmodorukról, viseleteikről, és a mindennapokban használt eszközeikről.  Azt is megtudták, hogy a híres észjárásukról ismert magyarok a harcok során fegyvereiket csak végső esetben használták, és nagy tisztelői voltak a természetnek, ami a IX.-X. században dícsőségnek számított.

1 4

Az előadást követően  lehetőségük volt megismerkedni a lószerszámokkal, és megtekinthettek egy lovasíjász- és solymászbemutatót is.

2 3

5 6

A program végezetével a gyerekek úgy vélték, szívesen vennének részt más alkalomkor is rendhagyó történelem órákon.

Mór Mária, osztályfőnök

Dr Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg azt a kiállítást, melyet „Mi és a többiek”  címmel szervezett a  Tatai Német Nemzetiségi Múzeum.

Iskolánk néhány tanára és tanulója Székely Emese tanítónő vezetésével készítette el a közel egy méter átmérőjű kerámiaalkotást, mely egyszerre tükrözi az iskola nemzetiségi hagyományőrző tevékenységét, a kreatív pedagógusok alkotó kedvét és a tanulók kézügyességét.

13254579_1319152008098408_2340458005671562364_n

13237774_1319151698098439_8495769079189201855_n 13255933_1319152001431742_4876744279363989082_n

A képek forrása: Dr Hoppál Péter honlapja

Örömmel tölt el bennünket, hogy pályamunkájuk e szép kiállítás része lehet. Gratulálunk az alkotóknak!

01
02

Negyvenkettedik alkalommal szervezték meg megyénkben az Ifjú fizikus versenyt. Hagyományosan már ősszel kapnak feladatokat a diákok, melyet levelező formában kell visszaküldeni, és a versenybizottság javítja ki. Ezek a levelező fordulók egészen a tanév végéig tartottak. A 7. osztályosok mezőnyében összesen 100 tanuló versenyzett, melyből a 26 legjobb eredményt elért tanulót hívták meg a megyei döntőre. Az utolsó megmérettetést a tatai Eötvös József Gimnáziumban tartották. A végső sorrend kialakításánál pusztán az ott nyújtott teljesítményt vették figyelembe.

A megyei döntő két részből állt, egy elméleti és egy gyakorlati feladatsorból. Az elméleti feladatokkal a fizika órán tanult törvényszerűségek elsajátításának szintjét és a tanulók fizikatörténeti ismereteit mérték. A gyakorlaton az Öveges laborban kellett mérési feladatokat végezni, majd a mért adatokból számolni.

Iskolánkból Gulyás Eszter Szimonetta 7. osztályos tanuló jutott a döntőbe, ahol kimagasló eredményt ért el, első helyezett lett.

DSC_0057

P5304985 P5304986

Gratulálunk Eszti nagyszerű teljesítményéhez!

Benisné Manner Melinda, fizika szakos tanár