Éppen 156-an ültünk be hétfőn délelőtt a Faluházba, mert Tóth Pál matematika-fizika szakos pedagógus Energia Sulivá változtatta az épületet. Minden diák és pedagógus kíváncsi volt a látványos kísérletekre, fizikai magyarázatokra. A tanár úr már hat éve a „Fizibusszal” járja az országot. Az a célja, hogy kedvet csináljon a fizika tanuláshoz, felkeltse a gyermekekben a tudás iránti vágyat. Fontos téma volt az előadáson az energia. Az energiatakarékossággal kapcsolatban elhangzott, hogy az összes háztartási rezsiköltség hatvan százalékát teszi ki a fűtés, sokat költünk a meleg vízre is, és csak a kiadások három-négy százalékát emészti fel a világítás. Összehasonlításképpen a tanár úr elmondta: azzal az energiamennyiséggel, amivel egy kád vizet felfűt a villanybojler, egy telefontöltő akár évekig is lehet a konnektorban úgy, hogy nincs rajta a telefon. Emellett hangsúlyozta azt is, hogy energiatakarékos izzót csak olyan helyre érdemes tenni, ahol sokáig tartózkodunk, mert különben hamar tönkremegy a le-és felkapcsolgatástól.

03 08

01 23

Az előadás tele volt látványos kísérletekkel. Néhány „mutatványhoz” egy-egy önként jelentkezőt is kihívott a tanár úr. Nagy nevetés tört ki, amikor a negatív töltések felhalmozódásának eredményeként egy negyedik osztályos kislány haja az égnek állt. Hasonló volt a diákok reakciója akkor is, amikor konfetti „szökőkutat” láthattak. Nagy érdeklődéssel figyelte mindenki, amikor a folyékony nitrogénfelhőben lecsapódó pára miatt a tanár úr egy pillanatra eltűnt a fehér „ködben”. Hasonlóan érdekes volt az „eltört” lufi vagy a kalap, melyen „átömlött” a nitrogén. Mindenki megtapsolta azt a produktumot, amikor egy hagyományos, ám kissé átalakított szívószállal szolmizációs hangokat játszott Pali bácsi. Ennél is érdekesebb volt, amikor egy szívószál és egy tölcsér segítségével eljátszotta a „Tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű dalt.  Az előadás látványos attrakcióval zárult. A tanár úr folyékony nitrogént töltött egy félliteres műanyag palackba, majd dugóval lezárta. Néhány pillanat alatt annyira megnövekedett a nyomás a palackban, hogy hangos pukkanással és nagy sebességgel elhagyta a dugót, amit Pali bácsi fogott, majd a palack a magasba repült.

Reméljük sokáig emlékezni fognak tanulóink a kísérletekre és sokan a magyarázatokra is. Bízunk benne, több tanuló van, aki alig várja már, hogy fizikát tanulhasson. Mindenesetre dicséretes, hogy a diákok türelmesen, többségében érdeklődve nézték és hallgatták végig a 100 perces „fizika show”-t.

 

Benisné Manner Melinda, fizika szakos tanár