Megtaláltuk Bakonysárkány legjobb németesét

Közel harminc tanuló indult március 30-án megrendezett iskolai német versenyen, hogy elnyerje a Bakonysárkány legjobb németese címet. Nevezni a második osztálytól lehetett és bizony akadtak is szép számmal bátor vállalkozók az alsós korosztályból is.

IMG_2048

A résztvevőknek írásban és szóban is meg kellett tudni mutatni a tudásukat. Az írásbeli feladatsor megoldására 30 perc állt rendelkezésre; nyomtatott szótár használata megengedett volt.

A szóbeli részen szabadon választott tematikus képekről beszéltek a versenyzők. Itt már nem állt rendelkezésre segítség: a mondatalkotás során csak a fejben összegyűjtött szókincsre támaszkodhattak. Voltak, akiket zavarba hozott ez az igazi vizsgahelyzethez hasonló szituáció és visszafogottabban teljesítettek, mint órákon. Sokan azonban bátran alkalmazták az órán tanult mondatmodelleket sőt: azok mintájára önálló mondatokat is alkottak.

Az értékelés során a szóbeli és az írásbeli teljesítmény egyenlő súlyt kapott. Az idei eredmények az alábbiak szerint alakultak:

2-3. osztályos mezőny:

1. helyezett: Benis Zoltán 2.o.
2. helyezett: Cseszneg Fanni 2.o.
3. helyezett: Ősz Gergő 3.o.

IMG_2053 IMG_2057

4-5. osztályos mezőny:

1. helyezett: Varga Tamás 4.o.
2. helyezett: Cseszneg Dorina 4.o.
3. helyezett: Molnár Mónika 5.o.

6-7. osztályos mezőny:

1. helyezett: Kertész Mátyás 7.o.
2. helyezett: Szrogh Zsanna7.o.
3. helyezett: Valki Ivett 7.o. és Bálint Fanni 6.o.

IMG_2061 IMG_2064

Mindannyiuk közül 2014-ben Varga Tamás negyedik osztályos tanuló bizonyult a legügyesebbnek írásban és szóban. Így idén ő nyerte el a „Bakonysárkány legjobb németese” címet és a vele járó fődíjat: egy kedvezményes három napos ausztriai utazást.

Minden résztvevőnek szeretettel gratulálunk és további sikereket kívánunk a nyelvtanuláshoz!

A tanulók jutalmazását a Bakonysárkányi Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatta. Köszönet érte!

Szabó Magdolna, német tanár