Kpkivgs15

Tisztelt Szülők! Iskolánkban tájékoztató fórumot szervezünk a leendő első és ötödik osztályos tanulók szüleinek az erkölcstan/hit-és erkölcstan foglalkozásokról. A tájékoztatóra az alábbi egyházakat hívtuk meg:

Katolikus Egyház, Bajkai Csaba, Samuné Kiss Boglárka

Református Egyház, Juhász Róbert

Hit Gyülekezete, Dr. Topál László

Ez alkalommal az egyházak bemutatják a hit- és erkölcstan órák tervezett tananyagát, az alkalmazott módszereket és tankönyveket. A fórumon iskolánk is tájékoztatást ad az erkölcstan oktatásról.

Az elsős szülőknek beiratkozáskor, az ötödikes szülőknek május 20-ig írásban nyilatkozniuk kell, hogy az iskolai erkölcstant vagy valamelyik egyház által szervezett hit- és erkölcstant választják.

A tájékoztató helye: Általános Iskola alsós épülete, 2. osztályos tanterem

Ideje: 2014. március 13. (csütörtök), 16 óra 30 perc

Szeretettel várjuk!

Benisné Manner Melinda, igazgató

Bakonysárkány, 2014. március 10.

Március első hetében egészség héten vettek részt a felső tagozatos gyerekek. Ehhez a programhoz kapcsolódtak az alsós tanulók is a napköziben. Fontosnak tartjuk a mozgás megszerettetését, így játékos, mozgásos feladatokat állítottunk össze a kisiskolásainknak. Másnap, étkezési, tisztálkodási, szabadidős szokásokról beszélgettünk, ehhez kapcsolódóan, rövid feladatlapot töltöttek ki a csapatok. Természetesen nem hiányozhatott a nap végén a finom, egészséges uzsonna sem, ami gyümölcs és müzli szelet volt. A gyerekek nagyon jól érezték magukat ezen a két rendhagyó délutánon.

0030 0036

0037 0028

Gyüsziné R. Anita és Szőke Ágnes

Minden tanévben februárhoz közeledve sokasodnak a megmérettetés lehetőségei tanulóink számára különböző tanulmányi versenyeken. Lezajlottak a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulói, amelyen idén először vehettek részt a 2. osztályosok is. Iskolánkat ők képviselték legnagyobb számban, de a többi osztályok is szép számban képviseltették magukat.

A meghívást a megyei eredményhirdetésre mindig nagy izgalommal várja diák és pedagógus egyaránt. Örömmel közölhetem, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a 7. osztályos Kertész Mátyás Ármin a meghívottak között volt, és az 5. helyezést érte el.

01 02

Akik nem voltak a meghívottak listáján, sem kell szégyenkezzenek. Ők is bátran küzdöttek a megszerzett pontszámokért, és igyekeztek legjobb tudásuk szerint megfelelni a kihívásnak. Elmondásuk szerint nem kell idegenkedni a matematikától.

Az ünneplésre nem maradt sok ideje Mátyásnak, mivel a Kalmár László Országos Matematika Versenyen is képviseli iskolánkat a megyei döntőben március 22-én. Dolgos napok várnak így rá, hogy minél eredményesebb lehessen ismét.

Kiemelkedő teljesítményéhez gratulálunk, sok sikert és kitartást kívánunk a következő megmérettetéshez!

 

Mór Mária, szaktanár

Iskolánk második osztályos tanulója Klenota Rajmund. Családja, szülei és nagyszülei fontosnak tartják, hogy lehetőségeiket kihasználva támogassák az iskolát. Akán megszervezték, hogy az elektronikai hulladékokat egy telephelyre elvigyék az emberek és az így összegyűlt mennyiséget teherautóra pakolták. Olyan jól sikerült az akció, hogy nem is fért fel minden az autóra.

P3120178_2

És hogy lesz ebből támogatás? A hulladékot elszállító vállalkozó mindezért 20.000 Ft támogatásban részesíti majd az iskolát a Bakonysárkányért Alapítványon keresztül.

Nagyon köszönjük a szervezőmunkát a Klenota családnak és mindenkinek a segítségét, aki az akció sikeréhez valamilyen formában hozzájárult.

Benisné Manner Melinda, igazgató